Az EP képviselők a jövő héten szavaznak a bizottságok tagjairól, a vezetőiket pedig július végén választják. Felháborodást váltott ki, hogy a Patrióták Európáért frakciónak, - amely jelenleg a 3 legnagyobb - a súlyához képest lényegesen kevesebb helyet akarnak adni. A baloldali frakciók a korábbi megállapodásokkal ellentétben indítanak ellenjelölteket, hogy kiszorítsák a patriótákat.
A Híradóban élőben kapcsoltunk Brüsszelbe, Bugnyár Zoltán tudósítónkhoz.
Kétségtelenül többen voltak a tegnapi pride melletti tüntetésen, mint egy átlagos melegfelvonuláson. Igaz, sokan vannak, akik nem is tudják, miért tüntetnek, de ha lehet egy jót O1G-zni, máris csillog a szemük. A témában a Vezércikk vendégei is véleményt mondtak.
Franciaország további 2 milliárd euró (800 milliárd forint) katonai segélyt nyújt Ukrajnának - jelentette be szerdán este Emmanuel Macron francia államfő ukrán kollégájával, Volodomir Zelenszkijjel közösen tartott sajtótájékoztatóján Párizsban.
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.
Hibának nevezte az Egyesült Államok hírszerzési főnöke szerdán, hogy egy újságíró is belekerült egy olyan zárt kormányzati kommunikációs körbe, amelyben információkhoz juthatott a jemeni húszi lázadók elleni egyik légitámadásról, de kijelentette, hogy minősített adatot ott nem osztottak meg.
Nem felelnek meg a valóságnak az orosz védelmi minisztérium kijelentései arról, hogy Ukrajna megsértette volna az energetikai létesítmények elleni támadásra vonatkozó tűzszünetet - közölte szerdán az ukrán vezérkar.
Amennyiben "hibás számítások nyomán bárki azt gondolná, hogy következmények nélkül megtámadhatja Lengyelországot vagy más szövetségesünket, a NATO teljes erejével válaszol" - jelentette ki Rutte. "Reagálásunk megsemmisítő lesz" - tette hozzá.