2024. 06. 24. Hétfő Iván napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Gazdaság

Varga Mihály: Öt újabb magyar cég hajt végre egészségipari beruházást

Lélegeztetőgépek és a fertőtlenítőszerek területén is erősödik Magyarország önellátása, annak köszönhetően, hogy 9 milliárd forintnyi egészségipari beruházásról írtak alá megállapodást öt magyar vállalkozással az Egészségipari támogatási programban - jelent meg a pénzügyminiszter Facebookra kedden feltöltött videója alatti bejegyzésben.

  • Varga Mihály: Öt újabb magyar cég hajt végre egészségipari beruházást

Varga Mihály a videóban elmondta, hogy az Egészségipari támogatási programot annak érdekében indították, hogy az ellátási szükségleteket ne csak külső, hanem hazai forrásból is be tudják szerezni.

A miniszter bízik abban, hogy "ezek a fejlesztések nemcsak a mostani, hanem a jövőbeni kihívásokkal szemben is megerősítenek majd bennünket."

A programban a tervek szerint még további cégekkel fognak szerződéseket kötni, az a cél, hogy az erre biztosított 50 milliárd forintos keretet a pályázatokkal kitöltsék. "Erre minden esélyünk megvan, mert az augusztusban indult pályázaton az érdeklődés felülmúlta az előzetes várakozásokat" - tette hozzá.

A tárcavezető kitért arra is, hogy a magyar gazdaság jövőre reményeik szerint a vakcina megérkezésével visszakerül majd abba a növekedési tartományba, ahol korábban volt. A miniszter abban bízik, hogy a bővülésből az egészségipar is kiveszi majd a részét. Törekszenek arra, hogy Magyarország ellátása és esetlegesen a külpiacra lépése is biztosított legyen.

A bejegyzésben ismertették, hogy a Mould Tech Kft. 4,5 milliárd forintos beruházással lélegeztetőgépek és fertőtlenítő eszközök gyártását erősíti Zalaegerszegen, ehhez a kormány 3,5 milliárd forint támogatást nyújt.

Az FF Fémfeldolgozó Zrt. a kórházi berendezések előállítását fejleszti 650 millió forintból Mezőtúron, a támogatás mértéke 508,7 millió forintot tesz ki.

A Medicor Elektronica Zrt. 1,3 milliárd forintból új üzemet létesít Budapesten orvosi eszközök gyártására, ehhez 1,02 milliárd forintos támogatásban részesül.

A Thermotechnika-Crown Cool Kft. 450 millió forintból légtisztító berendezéseket fejleszt Tatabányán 425,9 millió forintos támogatással.

A Florin Zrt. 2,5 milliárdos beruházásával növeli fertőtlenítőszer kapacitását Szegeden, ehhez 1,98 milliárd forint támogatás társul a programból.

MTI, Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

A nap kérdése

A nap kérdése

Ön belföldi vagy külföldi nyaralást tervez ezen a nyáron?

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!