Varga Mihály kifejtette, a kormány 2010-es választások után gyökeresen szakított a megszorító gazdaságpolitikával. Emlékeztetett rá, hogy elődjeik a gazdasági válság idején a kisemberek életét nehezítették: elvették havi nyugdíjukat, egyhavi bérüket a körszférában dolgozóknak, de a családi pótlék összegét is jelentősen csökkentették.
– Nem létezik, azt kell tudnunk, ez egy kitalált szám. Az ellenzék úgy látszik, hogy a saját maga belső problémáiról akarja ezzel elvonni a figyelmet. A magyar kormány továbbra is a növekedésre koncentrál, a növekedés fogja megteremteni annak a lehetőségét, hogy több munkahely legyen, több beruházás legyen, több embernek legyen munkalehetősége és jövedelme. Erről szól az elmúlt négy év, erről fog szólni a következő négy év is. Az ellenzék pedig úgy tűnik, hogy csak ebben a kategóriában tud gondolkodni – mondta Varga Mihály.
Bokros: Nincs szükség megszorításokra
Bokros Lajos szerint sincs szükség megszorításokra. A Horn-kormány pénzügyminisztere az ATV-ben azt mondta: ez csak akkor fordulhatna elő, ha államcsőd előtt állna az ország, mint a róla elnevezett, majdnem húsz évvel ezelőtti intézkedéscsomag idején. Jelenleg azonban nem indokolja ezt a gazdaság állapota.
– Tényleg nincs szükség ilyen méretű megszorításra. Ugyanis hogyha szükség lenne, akkor azt ismerné el a kormány, hogy államcsőd előtt áll az ország. 1995-ben, tehát csaknem húsz évvel ezelőtt azért kellett olyan méretű megszorítást csinálni – ami egyébként több volt, mint megszorítás: pénzügyi stabilizáció kellett, kínálatoldali növekedésösztönző intézkedésekkel –, mert tényleg államcsőd előtt állt az ország. Ami azt jelentette, hogy már egy hónap múlva nem tudtuk volna kifizetni a közalkalmazottak és a köztisztviselők bérét, és ehhez nagyon gyorsan kellett pénzt teremteni, illetve más kiadásokat lefaragni. Most ilyen helyzet nincsen – mondta Bokros Lajos.