Magyarról váltott angolra és vissza Jonathan Knott. Ezzel személtette a brit nagykövet, hogy a több idegen nyelvet tudó, magasan képzett munkaerő miatt hozta Magyarországra Európai Szolgáltató Központját a British Telecom. A cég a világ egyik vezető globális hálózati szolgáltatója, amely több mint 170 országban és számos ipari ágazatban a legnagyobb cégek és kormányzati szervezetek ezreit szolgálja ki. A hazai központban már ezren dolgoznak, és további bővítést terveznek.
A nemzetgazdasági miniszter emlékeztetett rá, hogy a nemzetközi nagyvállalatok közel 80 szolgáltató központot működtetnek hazánkban és mintegy 30 ezer munkavállalót alkalmaznak.
– A következő évek növekedési kilátásainak az egyik fontos eleme, támasztéka lehet azoknak a self-service centereknek a működése, amelyek Magyarországon jelentős számú munkavállalót alkalmaznak. A BT ma bejelentett létszámbővítése tehát olyan szolgáltatószektorban jött létre, amely a magyar gazdaság egyik kiemelt ágazata – jelentette ki Varga Mihály.
A nemzetgazdasági miniszter szerint a kormány gazdaságpolitikai és munkahely-teremtési céljaihoz jól illeszkedik a vállalatnak az a törekvése, hogy egyre több magas hozzáadott értékű szolgáltatást nyújt Magyarországról és bővíti a magasan képzett foglalkoztatottak számát.