Szijjártó Péter a kormány szövetségeseinek nevezte a beruházást tervező vállalatokat, amelyek - mint mondta - olyankor fejlesztenek, amikor a világ más részein leépítésekről és leállásról szólnak a hírek. Magyarországnak az egészségügyi védekezés után a gazdasági védekezést is meg kell nyernie, elkerülve a termelés visszaesését, és megvédve a munkahelyeket - tette hozzá.
A miniszter szerint a beruházásösztönző pályázat iránti érdeklődés a magyar vállalatok életképességét igazolja.
Kedden a keretösszegből megmaradt 18 milliárd forintra 98 belföldi cég 47 milliárd forintnyi beruházással jelentkezett, a pályázati felületet ezért negyed órán belül le kellett zárni - ismertette.
A támogatásra 806, túlnyomó többségében magyar tulajdonú vállalat jelentkezett 377 milliárd forintnyi beruházással, amelyhez a költségvetés 151 milliárd forinttal járul hozzá. Szijjártó Péter a szerdai rendezvényen a Frontalit Kft.-nek adott át támogatási okiratot. A fa- és bútoripari vállalat 547 millió forintból 800 négyzetméteres üzemet épít, és szerel fel korszerű berendezésekkel. A kormány 273 millió forinttal támogatja a beruházást. A tárcavezető a Frontalit fejlesztését méltatva elmondta, hogy a 14 ezer munkavállalót foglalkoztató magyar bútoripar termelési értéke az első fél évben a nehézségek ellenére is meghaladta a 100 milliárd forintot. A termékek csaknem 60 százalékát külföldön értékesítik.
Szijjártó Péter üdvözölte azt is, hogy
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 37 vállalat 18 milliárd forint értékben vállalt beruházást az elmúlt hónapokban. A 9 milliárd forint kormányzati hozzájárulás a fejlesztések mellett csaknem 6,5 ezer helyi munkahely fenntartásához is hozzájárul
- hangsúlyozta.
A vásárosnaményi Frontalit Kft. nettó árbevétele 2018-ban 2,255 milliárd forint volt, 2019-ben pedig már meghaladta a 2,5 milliárd forintot. Adózott eredménye ezalatt 207 millió forintról 272 millió forintra nőtt.
Meg kell őrizni a járvány elleni védekezés eredményeit
A koronavírus elleni egészségügyi védekezés első szakaszát Magyarország megnyerte, de figyelni kell arra, hogy a közösen hozott erőfeszítések, áldozatok ne váljanak értelmetlenné - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Mátészalkán, a Mátészalkai Sütőipari Kft. Versenyképesség növelő támogatási okirat átadásán.
![](/data/cikkek/2507/25075/cikk-2507555/szijjartop0902_fit_380x10000.jpeg?key=6ead6c1687f570b864a5959ca883f0c9)
Fotó:
Kiemelte, az egészségügyi védekezés időszakát kiegészíti a gazdasági védekezés időszaka, és ahogy Magyarországot megvédték az egészségügyi védekezés során, úgy meg fogják nyerni a gazdasági védekezés korszakát is.
A világjárvány nyomán előállt gazdasági veszélyhelyzet kezelésével kapcsolatban
a kormány úgy döntött, hogy nem a munkanélküliséget, hanem a munkanélküliség elleni harcot finanszírozza, és ebben azok a vállalatok a szövetségesek, amelyek hajlandók a nehéz helyzetben is kapacitást bővíteni, új technológiát bevezetni, új gépeket vásárolni
- mutatott rá a külgazdasági miniszter.
Beszédében a külgazdasági miniszter kitért arra, a veszélyhelyzet megmutatta azt is, erős hazai élelmiszeripar nélkül kiszolgáltatott lehet az ország, és megköszönte az élelmiszeripar valamennyi szereplőjének, hogy biztosították az elmúlt hónapokban az ország folyamatos és akadálytalan élelmiszerellátását.
Hozzátette,
a fertőzés második hulláma rávilágít arra, hogy a hazai élelmiszeripar, az önellátás képessége soha nem volt annyira fontos, mint most.
Felidézte, hogy tavaly a magyar élelmiszeripar termelési értéke 10 százalékkal nőtt, az idén az első fél évben újabb 10 százalékos növekedést ért el, az ágazatban 140 ezren dolgoznak. A beruházásösztönzéssel foglalkozó ügynökségnél pedig 19 olyan élelmiszeripari vállalattal tárgyalnak, amelyek újabb magyarországi beruházást terveznek.
A külgazdasági miniszter elmondta, a Mátészalkai Sütőipari Kft. 530 millió forint értékű beruházást hajt végre, ehhez 265 millió forint támogatást ad a kormány, ezzel 62 munkahelyet védenek meg.
A beruházással a cég követi a piaci trendeket, a piaci igények átalakulását, még egészségesebb termékeket állít elő, a kovászolás technológiát alkalmazó új kenyérvonal pedig egy új 1000 négyzetméteres csarnokban kap helyet.
MTI