2024. 06. 24. Hétfő Iván napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Csernobil öröksége: a Zóna 03:00

Gazdaság

Semjén: a somogyiak büszkék lehetnek az elért eredményekre

A somogyiak büszkék lehetnek az elért eredményekre - mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes csütörtökön Lengyeltótiban.

  • Semjén: a somogyiak büszkék lehetnek az elért eredményekre

A politikus a Somogy megyei közgyűlés - a megyecímer adományozásának 524. évfordulója tiszteletére rendezett - ünnepi ülésén hangsúlyozta: Somogyba az elmúlt időszakban 200 milliárd forint támogatás érkezett a kormánytól.

A támogatásokból elkészült fejlesztések nem csak a helyiek életminőségét javították, hanem az idelátogatókat is szolgálják - tette hozzá Semjén Zsolt.

Kiemelte: hamarosan befejeződik a Kaposvárt a Balatonnal összekötő, négysávos M67-es út építése, elkészült az M76-os út újabb szakasza és megújultak az alsóbbrendű utak. A Zselicben 50 kilométernyi kerékpárút-hálózatot alakítottak ki és 72 milliárd forintból újjáépítették a balatoni, déli vasútvonal teljes szakaszát.

Kitért arra is, hogy 27 milliárd forintból elkészült a Balaton vízelvezető rendszerének korszerűsítése, valamint az Ős-Dráva programban a vízvisszatartás és a tájhasználatváltás fejlesztése.

Az ipar- és gazdaságfejlesztési programokra, a munkaerő-mobilitás ösztönzésére, a mikro-, kis- és középvállalkozások támogatására, a termelés kapacitásbővítésére több mint 3 milliárd forintot fordítottak, és megújult a kaposvári székesegyház, több templom, a kaposvári Csiky Gergely Színház, önkormányzati épületek - jegyezte meg.

Semjén Zsolt azt mondta, "csak akkor tudunk otthon lenni az országban, ha előtte otthon vagyunk egy tájegységben". Úgy fogalmazott: a patriotizmust sok lokálpatriotizmus alkotja, "a somogyi lokálpatriotizmusból pedig példát vehet az egész ország".

Biró Norbert (Fidesz-KDNP), a Somogy megyei közgyűlés elnöke felidézte: 1498. január 6-án II. Ulászló király adományozott címert Somogy megyének.

Beszélt arról is, hogy a somogyi polgárok tudják, mit szeretnének elérni, "tudják, hogy nem a fővárosi értelmiségnek kell megmondania, miként kell élni a falvakban". Ezért is döntöttek bölcsen április 3-án, "a békére, biztonságra, a megkezdett munka folytatására és a fejlődésre szavaztak" - mondta.

Az ünnepségen a közgyűlés elnöke elismeréseket adott át, a legmagasabb kitüntetést, a Pro Comitatu Somogy-díjat Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetemért Alapítvány kuratóriumának elnöke, a Balatonboglári Nemzeti Kézilabda Akadémia alapítója vehette át.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!