Már a tárgyalás első percében az államnak adott igazat a pénzintézettel szemben a perben eljáró tanácselnök. Az UniCredit Ingatlanlízing Zrt. ügyvédje – aki egyébként megtiltotta, hogy felvétel készüljön róla – ugyanis hiába kérte üzleti titkokra hivatkozva a nyilvánosság kizárását, a bíróság elutasította a kérelmét.
A bank ügyvédje ezután a tárgyalás felfüggesztését is kérte. Majd a többi pénzintézethez hasonlóan a lízingcég jogi képviselője is azt kezdeményezte, hogy a Fővárosi Törvényszék az Alkotmánybírósággal vizsgáltassa meg a devizatörvényt, és kérjen uniós bírósági eljárást az ügyben. A tanácselnök azonban ezt sem vette figyelembe.
Az ügyvéd aztán órákon át érvelt a lakáslízingcég tisztességes szerződésmódosításai mellett. Az ügyvéd szerint ugyanis nem a cég hibázott, amikor az ügyfelek úgy írták alá a papírokat, hogy nem értették a benne lévő jogi szöveget. Az embereknek rótta fel azt is, amiért nem bontottak szerződést, ha éppen nem voltak elégedettek a feltételekkel. Az állam jogi képviselője szerint azonban nem voltak átláthatóak a szerződések.
A lízingcég azt is kifogásolta, hogy a parlament által elfogadott devizahiteles-mentőcsomag uniós jogszabályokba ütközik. Az állam jogi képviselője viszont ezt is cáfolta.
A pénzintézet ügyvédje végül azt kérte a tanácselnöktől, hogy ne vegye figyelembe az ügyben korábban meghozott bírósági döntéseket, helyette fontolja meg a benyújtott keresetet. A Fővárosi Törvényszék szeptember 11-re halasztotta az ítélethozatalt.