2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Vezércikk 20:55

Gazdaság

Nálunk hárítana, Szlovákiában vállalja a költségeket az állam

Míg Magyarországon az útépítő cégekkel fizettetné meg a kormány a szabálytalan uniós pályázatok miatt kiszabott büntetést, Szlovákiában hasonló ügy miatt az állam vállalja a költségeket. A szlovákok az autópálya-építésekre kiírt közbeszerzési pályázatok miatt vonták felelősségre. Az elmúlt uniós költségvetési időszakban átszámítva 24 milliárd forint pályázati pénz kellett visszautalni.

Tavaly mintegy másfél millió eurónyi szabálytalanul vagy nem megfelelően elköltött mezőgazdasági támogatást fizetett vissza Szlovákia az Európai Uniónak. Egy éve úgy tűnt, hogy az európai pénzalapok helytelen merítése miatt akár százmillió eurót is vissza kell adnia az országnak. Az Európai Bizottság akkor a közbeszerzések körüli szabálytalanságokat rótta fel Szlovákiának. Lubomír Vázny uniós alapokért felelős miniszter akkor azt mondta, elsősorban az autópálya-építéseket veszélyeztetheti a büntetés. A pénzügyminisztérium szerint 2007 óta eddig 79 millió eurót kellett az állami költségvetésből visszafizetnie Szlovákiának a mintegy ötmilliárd eurós uniós forrásból. A kormánypárt és az ellenzék is azon a véleményen van, hogy a pályázatok, a közbeszerzés, illetve a kiválasztások szabályait az egyes minisztériumok határozták meg, így övék a felelősség. Az uniós szabálytalanságok miatt a támogatásokat tehát a szlovák állam fizeti vissza.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Napi aktuális – Dagad a botrány a Lánchíd felújítása körül + videó

Napi aktuális – Dagad a botrány a Lánchíd felújítása körül + videó

A Napi aktuálisban Budai Gyula a Fidesz országgyűlési képviselője többek között ezekről a témákról beszélgetett Velkovics Vilmos műsorezetővel: Budai Gyula feljelentést tett egy hozzá eljuttatott levél alapján, a levél tartalma arra enged következtetni, hogy a fővároshoz is jutott a hídpénzből, Dagad a botrány a Lánchíd felújítása körül,

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!