Jó ideje folyamatosan drágul minden energiahordozó - szén, olaj, gáz és áram -, miközben az enyhe széljárást és hűvösebb időjárást ígérő előrejelzések növelik a keresletet a szűkös kínálati feltételek közepette.
A legnagyobb európai gáztőzsde, a holland TTF novemberi határidős jegyzésében a földgáz megawattóraként 161,5 euróba, azaz ezer köbméterenként 1900 dollárba került eddigi napi maximumán.
A jegyzés már nyitáskor meghaladta az 1500 dollárt és délelőtt fél 11-ig rendületlenül emelkedett, egészen 1900 dollárig.
Európában annak ellenére is folyamatos és gyorsuló ütemben emelkednek a gázárak, hogy hétfőn megkezdődött az Oroszországot és Németországot összekötő Északi Áramlat-2 gázvezetékpár első vezetékének feltöltése, a második vezetéken pedig folytatódnak az üzembe helyezés előtti munkálatok. A vezetékpáron évi 55 milliárd köbméter földgáz szállítható.
Január elején még 17,9 euróba került a földgáz a holland TTF-n, azóta csaknem tízszeresére nőtt az ára. Ezen belül is szeptember óta drasztikussá vált az emelkedés üteme, októberben pedig szinte hihetetlen mértéket öltött, napról napra korábban elképzelhetetlen szinteket ér el a földgáz ára.
A földgáz árának emelkedése felfelé hajtja az elektromos energia árát a fűtési szezon közeledtével, miközben Európában a gáztározók töltöttségének szintje az átlagosnál jóval alacsonyabb, a tavalyihoz képest 20,5 milliárd köbméterrel marad el a Gazprom orosz gázipari vállalat számításai szerint. A szeptemberi átlagos töltési ütemet alapul véve október 12-én nagyjából 76 milliárd köbméter földgáz lehet az európai tározókban.
MTI