Szabó Iván példaként említette, hogy a Fővárosi Csatornázási Művekből egyelőre még francia tulajdonos viszi ki a hasznot. A szakember elmondta, a fejlesztési tárcának október 31-ig kell kidolgoznia konkrét javaslatait arra, miként jöhet létre a vízközműveket összefogó nagy állami nonprofit társaság
„A magánszolgáltatók világszerte kivonulnak. Ez egy tendencia, az után, hogy az EU-ban is tavaly végbement egy népi kezdeményezés, amely megállapította, hogy a víz nem árucikk, hanem emberi jog, így nem tekinthető profitszerzési célnak. Ennek hatására ezek a nagy szolgáltató cégek fokozatosan kivonulnak az európai szolgáltatásokból, de az egész világot is mondatnám. Azt gondolom, hogy ők bölcs belátással el fogják hagyni Magyarországot” – vélekedett a Magyar Víziközmű-szövetség Vízipari Tagozatának elnöke.
Tekintse meg a Szabó Ivánnal készült teljes beszélgetést: