2024. 04. 15. Hétfő Anasztázia, Tas napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 22:05

Gazdaság

Fidesz: Azok beszélnek, akik elvették a nyugdíjasoktól a 13. havi nyugdíjat

A Fidesz szerint Gyurcsányék kormányzása a nyugdíjasok cserben hagyásáról szólt, most pedig azok beszélnek, akik elvették a nyugdíjasoktól a 13. havi nyugdíjat.

  • Fidesz: Azok beszélnek, akik elvették a nyugdíjasoktól a 13. havi nyugdíjat

A nagyobbik kormánypárt frakciója a DK alelnökének korábbi sajtótájékoztatójára reagált. Gy. Németh Erzsébet azt követelte, hogy a kormány hozza előre a novemberi nyugdíjemelést.

A Fidesz azt írta, hogy 

Gyurcsányék kormányzásakor nyugdíjemelés helyett még a 13. havi juttatást is elvették a 2,4 millió nyugdíjastól, 2006 és 2010 között pedig 4 százalékkal esett vissza a nyugdíjak értéke. 

Az időseket különösen rosszul érintette a sorozatos rezsiemelés is – tették hozzá.

„A baloldalnak az nem tetszik, hogy a Fidesz-kormány visszaadta a 13. havi nyugdíjat, és a többi között nyugdíj-kompenzációval és nyugdíjprémiummal segíti az időseket” – olvasható a közleményben.

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Szakmai rendezvénysorozat a kkv-szektor fejlesztésére + videó

Szakmai rendezvénysorozat a kkv-szektor fejlesztésére + videó

Április 17. és május 29. között országos road-showra indul a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, illetve a Kavosz, amihez médipartnerként kapcsolódik a Világgazdság is. A Napi Aktuálisban arról kérdeztük Szajlai Csabát, a Figyelő és a Világgazdság főszerkesztőjét, hogy mi a témája ennek a beszélgetéssorzatnak. 

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

A gazdák a bejelentett esőre várnak + videó

A gazdák a bejelentett esőre várnak + videó

Annak ellenére, hogy most van a napraforgó és a kukorica optimális vetési ideje, mégis szinte üres a muzslyai határ. A gazdák a jövő hétre bejelentett esőre várnak, nehogy a nagy szárazság miatt kárba vesszen az elszórt vetőmag.
Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama hétfő reggel a péntek esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!