2023. 09. 25. Hétfő Eufrozina, Kende napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:35

Gazdaság

Erősödő versenyképesség a felsőoktatásban

A felsőoktatásban 2012-től bekövetkezett változásoknak köszönhetően a képzési szerkezet számos ponton összhangba került a munkaerőpiac igényeivel - tartalmazza az Állami Számvevőszék (ÁSZ) legfrissebb elemzése, amelyet kedden juttattak el az MTI-hez.

  • Erősödő versenyképesség a felsőoktatásban

Az összegzés szerint harmadával nőtt a műszaki diplomások, negyedével az agrártudományi végzettségűek és 12 százalékkal az informatikusok száma. Ezzel párhuzamosan csökkent a bölcsész, a társadalomtudományi, a közgazdaságtudományi és a természettudományi pályán végzettek száma és aránya.

Az ÁSZ azt írta, hogy a kitűzött célok megvalósításában 2014 és 2019 között jelentős előrelépés történt: javult a képzési szerkezet koncentrációja, nőtt a duális képzésekben tanulók és a külföldi hallgatók aránya. Ugyanakkor a fiatalok között csökkent a diplomások aránya, a képzésekből lemorzsolódók aránya stagnált, továbbá nem valósultak meg a hallgatói sikeresség javulását támogató eszközök, így a fenntartói bemeneti és kimeneti kompetencia mérései.

Az összegzésben rámutattak arra: a felsőoktatás versenyképesebbé tételének lépéseit a 2014-ben, majd 2016-ban megalkotott stratégiai dokumentumok határozták meg. A "Fokozatváltás a felsőoktatásban" szakpolitikai stratégiában foglaltak szerint az európai szintű, versenyképes és minőségi felsőoktatás megteremtése nemzetstratégiai kérdés.

Az ÁSZ elemzői arra a következtetésre jutottak, hogy a stratégiai célkitűzések megvalósítását a szabályozásban bekövetkezett változások támogatták.

A "minőségirányított ágazati működés" megteremtéséhez hozzájárult a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság egyetemi szervezetektől független, szakértői tevékenysége, a felsőoktatási kiválósági programok bevezetése, valamint az egyetemi oktatás egyes területein alkalmazott minőségmérés. Az oktatás minőségének intézményi és rendszerszintű független értékelése azonban nem volt biztosított - állapították meg az ÁSZ szakértői.

Az elemzés fókuszában a felsőoktatásban 2012 óta tartó változások bemutatása, a versenyképesség, valamint az oktatás minőségének javítására tett intézkedések áttekintése és értékelése állt. Ezt - mint írták - különösen aktuálissá teszi, hogy a tervek szerint a következő években mintegy 1500 milliárd forintból fejlődhet és erősödhet a magyar felsőoktatás, ezért lényeges az elmúlt évek tapasztalatainak összegzése.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

A nap kérdése

A nap kérdése

Ön is törvénnyel védené hazánk függetlenségét a külföldi befolyásolási kísérletektől?

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:30-kor műsorra kerülő Svenkben mostantól Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Januártól nem hétfő esténként, hanem vasárnap 19 órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét. Ez mostantól nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma lesz. Keddtől péntekig 21 órától gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A Karc FM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99

Kapcsolódó tartalmak

Széleskörű programokkal várták a piacokra látogatókat

Széleskörű programokkal várták a piacokra látogatókat

Szeptember 22-e a Nyitott Piacok Napja. A rendezvény elsősorban a vásárlóknak szól és a piacozáshoz akar kedvet csinálni. Ez a hazai kezdeményezés a Vásárcsarnokok, Piacok Együttműködési Fórumának első megvalósult együttműködése.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!