A területalapú támogatás csökkentését az Európai Unió írja elő, de az már a magyar kormány döntése volt, hogy 1200 hektár felett minden pénzt elvesz a nagybirtokoktól, és az elvont milliárdokat a kisebb gazdaságok között osztja majd el – ismerte el a Magosz elnöke. Az átcsoportosítást a Fidesszel szövetséges érdekképviselet javasolta a kormánynak.
Bírálja viszont az intézkedést a Fidesszel szintén szövetséges Kisgazda Polgári Egyesület elnöke. Turi-Kovács Béla példaként említette egyik ismerősét, akivel a támogatások elvonása miatt szerződést bont a földjét bérlő nagygazdaság. Magyarországon másfél millióan adják haszonbérbe kisebb-nagyobb földjüket – emlékeztetett a Kisgazda Polgári Egyesület elnöke. Az agrárgazdasági államtitkár nem aggódik.
– A jogszabályokhoz mindig alkalmazkodnak a vállalkozások. Tehát az fog történni, hogy akit ez negatívan érint – ilyen is van –, az alkalmazkodni fog hozzá. De abban biztos vagyok, hogy szabadulnak föl földterületek, az új földtörvény alapján mások fogják ezt bérelni, vagy az arra jogosultak az előnysorrendben. Tehát föld parlagon nem fog maradni – nyilatkozta az államtitkár.
Czerván György is azt hangoztatta: a támogatási rendszer átalakításának köszönhetően az állattenyésztés támogatása jelentősen nő, így azok a nagygazdaságok, amelyek bővítik a szarvasmarha-állományt, akár jobban is járhatnak.