A megállapodást a két fél szerdán írja alá. Charles Michel, az Európai Tanács elnöke és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben, az Európai Unió nevében, Boris Johnson miniszterelnök pedig Londonban az Egyesült Királyságot képviselve szignálja a dokumentumot.
Az egyezmény ideiglenes alkalmazása azért vált szükségszerűvé, mert a megállapodást az Európai Parlamentnek is jóvá kell hagynia, ami már csak az új évben lesz lehetséges. Az ideiglenes alkalmazás lehetővé teszi, hogy a felek megelőzzék a január 1-jéig érvényes átmeneti időszak lejártával járó, a polgárok és a vállalkozások számára is kockázatokat rejtegető súlyos következményeket.
Az Egyesült Királyság 2020. január 31-én lépett ki az Európai Unióból. Távozásának napján december 31-ig tartó átmeneti időszak kezdődött azzal a céllal, hogy legyen idő a megállapodásra a kétoldalú viszonyrendszer feltételeiről, mindenekelőtt egy szabadkereskedelmi egyezményről.
A februártól zajló tárgyalásokon a leghevesebb vita London és az EU között az egyenlő versenyfeltételek és a halászat szabályozásának kérdéséről folyt, valamint arról, hogy ha megállapodás születik, betartatására és az esetleges szerződésszegések szankcionálására milyen jogi eszközök használhatók.
Az egyezmény elmaradása azt jelentette volna, hogy az Egyesült Királyság és az EU kereskedelme január 1-jétől, vagyis jövő péntektől a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) általános szabályrendszere alapján folytatódik, ez viszont vámok megjelenésével járt volna a kereskedelmi forgalomban.
Támogatja a megállapodást a Konzervatív Párt EU-szkeptikus csoportja
Támogatja a kormányzó brit Konzervatív Párt legbefolyásosabb keményvonalas Brexit-párti frakciócsoportja az Egyesült Királyság és az Európai Unió jövőbeni kapcsolatrendszerének feltételeiről szóló megállapodást.
Az alsóházi tory frakció European Research Group (ERG) nevű csoportjának keddi bejelentése nyomán gyakorlatilag garantálttá vált, hogy a múlt csütörtökön elért 1264 oldalas egyezmény törvénybe iktatásáról beterjesztett kormányzati indítványt a londoni alsóház a szerdai szavazáson jóváhagyja.
Sir Lindsay Hoyle, az alsóház elnöke a kormány kezdeményezésére szerdára egynapos rendkívüli ülésre hívta össze a téli szünetét töltő alsóházat az EU-val kötött megállapodás megvitatására. A képviselők szavaznak is az egyezményről, amely ezután a felső kamara, a Lordok Háza elé kerül.
A Lordok Háza várhatóan még szerda éjjel szintén megvitatja és nagy valószínűséggel jóváhagyja a megállapodást, amely II. Erzsébet királynő formális beleegyezésével azonnal törvényerőre emelkedhet.
Az ERG jóváhagyása azért különösen fontos Boris Johnson miniszterelnök számára, mert a konzervatív kormánypárti frakció e csoportja rendkívül befolyásos, és ha elvetette volna a megállapodást, az komoly frakciólázadáshoz is vezethetett volna a tervezet ellen a szerdai alsóházi szavazáson.
A megállapodás elfogadására beterjesztett kormányzati indítvány jó eséllyel ebben az esetben is átment volna, mivel a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt már jelezte, hogy támogatja a tervezetet. Johnsonnak azonban rendkívül fontos megítélésbeli kérdés, hogy a kormány politikai programjának sarokkövét képező megállapodást saját pártja minél nagyobb arányban hagyja jóvá a parlamentben.
Johnson elődje, Theresa May volt miniszterelnök tavaly lemondásra kényszerült, mivel a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszerét rögzítő megállapodás - nem csekély részben az ERG ellenállása miatt - háromszor is elbukott az alsóházban.
Az ERG feszült figyelemmel várt kedd esti állásfoglalása szerint a jövőbeni kétoldalú kapcsolatrendszerről elért egyezmény alkalmas az Egyesült Királyság szuverenitásának megőrzésére, és teljes mértékben megfelel a szuverén felek közötti nemzetközi szerződések normáinak is.
A tory frakció radikálisan EU-szkeptikus képviselői alkotta ERG-csoport már az EU-val elért megállapodás múlt heti bejelentése után közölte, hogy "sztárjogászokkal" nézeti át a szöveget sorról sorra.
Szerdán az Európai Unió és a brit kormány is ceremoniális keretek között aláírja az egyezményt.
A dokumentumot először Brüsszelben látják el kézjegyükkel az Európai Unió vezető tisztviselői. Az egyezmény egy példányát ezután a brit királyi légierő (RAF) repülőgépével Londonba szállítják, és a Downing Street-i miniszterelnöki hivatalban Boris Johnson is aláírja.
A parlamenti vita a londoni alsóházban szerda délelőtt kezdődik és várhatóan öt órán át tart.
MTI