2024. 04. 21. Vasárnap Konrád napja
Jelenleg a TV-ben:

Láncreakció

Következik:

Vezércikk 05:00

Gazdaság

A vártnál is több pénz járhat vissza a devizahiteleseknek

Kamatos kamattal kaphatják vissza a bankoktól a nekik járó pénzt a devizahitelesek. A Magyar Nemzeti Bank számításai szerint így az eddig becsültnél is többe kerülhet majd a pénzintézeteknek, hogy egyoldalúan változtattak a törlesztőrészleteken. Szakemberek szerint elképzelhető az is, hogy a végén a bankok tartoznak majd a devizaadósoknak. A Fővárosi Törvényszék felkészült arra, hogy emiatt a bankok perre mennek. Máris visszarendeltek a szabadságáról több mint száz bírósági dolgozót.

A bankoknak két hónapjuk van, hogy kiszámolják: egy-egy ügyfélnek mennyi jár vissza. A jegybank már közzé is tette honlapján, milyen algoritmus alapján kell ezt kikalkulálni. Minden egyes hiteltörlesztés esetén alapul kell venni az MNB középárfolyama és a bank által alkalmazott árfolyam különbözetét. Az így kapott összeget le kell vonniuk a most még meglévő tartozásból. Így a kamat és a jövőbeli törlesztőrészletek is csökkennek.

Az elemző úgy számol: egy 20 éves futamidejű, 7 millió forintos, svájcifrank-alapú hitelnél egyrészt visszajár az árfolyamrés alkalmazásából eredő, megközelítőleg 200 ezer forintos összeg. Ezen felül pedig további 1 millió, az egyoldalú kamatemelések miatt. Vagyis több jár majd vissza, mint amire az elemzők korábban gondoltak. A törlesztőrészletek átlagosan 18-20 százalékkal csökkenhetnek. De előállhat olyan helyzet is, hogy a számítás végére a bank fog tartozni az ügyfélnek.

– Az is előfordulhat, hogy jelenleg még azt látjuk, hogy a banknak tartozik az adós, de az újraszámolt hitel alapján már a bank fog tartozni az adósnak egy bizonyos különbözettel. Azaz a visszajáró összeg meghaladja a jelenleg kimutatott tartozást. Ez azokban az esetekben feltételezhető, ahol már csak 2-3 hónap van hátra a futamidőből – mondta Sándorfi Balázs, a Bankmonitor.hu alapító-ügyvezetője.

Úgy tudjuk: készpénzt csak azok kapnak vissza, akiknek már lejárt szerződésük van. Ekkor ugyanis már nincs mód arra, hogy a bank beszámítsa a különbözetet a tartozásba.

Azt a bankoknak kell bizonyítaniuk, hogy egyoldalú szerződésmódosításaik nem voltak tisztességtelenek, ám eddig egyetlen pénzintézet sem nyújtott be keresetlevelet. A bíróságok mindenesetre felkészülten várják a perdömpinget: a Fővárosi Törvényszék 100 titkárát rendelte vissza szabadságáról, 300 bíró pedig augusztus 18-tól áll készenlétben az esetleges tárgyalásokra.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Európai-szinvonalú húsüzem látja el az országot + videó

Európai-szinvonalú húsüzem látja el az országot + videó

A Regnum a SPAR Magyarország saját húsüzeme. A cég ilyet elsőként és egyedüliként hozott létre az élelmiszer-kiskereskedelmi láncok közül. Az elmúlt két évtized során komoly fejlődésen ment keresztül a vállalat, több mint 8 milliárd forintot fordítottak fejlesztésre.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!