Leginkább a háztartási energia, a tartós fogyasztási cikkek és élelmiszerek kerültek kevesebbe. Szakértők leginkább a rezsicsökkentés hatásának tartják a deflációt. Elemzők arra számítanak, hogy az árak a következő hónapokban is csökkenni fognak, ami a jegybankot is az alapkamat csökkentésének folytatására sarkallhatja.
„Az inflációs adat, ami most kijött, egy picit erősítette az árfolyamot. Ez valószínűleg azzal lehet összefüggésben, hogy a piaci várakozás szerint a jegybanknak ez talán egy kis önbizalmat adhat a további kamatcsökkentések tekintetében, hiszen a legfőbb komponensek, a forintárfolyam, csődkockázati mutatónk – ami négyéves mélyponton van –, állampapír-piaci folyamatok, inflációs folyamatok, azok mind kedvezően alakulnak a további kamatcsökkentés szempontjából. Tehát nem kizárt, hogy a jegybank a következő kamatdöntő ülésén egy óvatos, további kamatcsökkentést fog véghezvinni” – mondta Tóth Gergely, a Buda-Cash Brókerház vezető elemzője.
A Fidesz szóvivője szerint a fogyasztói árak csökkenése a családok és a vállalkozások mindennapi életét is kiszámíthatóbbá teszi. Hoppál Péter úgy fogalmazott, az elmúlt évek eredményeit csak a szélsőséges bal- vagy jobboldali politika veszélyezteti, ezért mindenkit arra biztat, hogy május 25-én a Fideszt támogassák az EP-választáson. A kormánypárti politikus a továbbiakban is alacsony inflációra számít.
„Ha nem is marad mínuszban – ahogy a minap tapasztalhattuk – az inflációs adat, a továbbiakban is mindenképpen alacsony adatokra számítunk. Az idei évre a kormányzat 0,8 százalékos inflációs adatot számít, jövőre, 2015-ben pedig valahol 2,8-2,9 között lehet, még egy évvel később, 2016-ban pedig 3 százalék körül” – mondta Hoppál Péter.