A takarékszövetkezeti rendszer megújításának elsődleges célja, hogy a bankrendszer legalább 50 százaléka magyar kézben legyen, a haszon pedig az országban maradjon.
– Nyilvánvaló volt, hogy olyan partnert kell keresnünk, amely országos lefedettséggel rendelkezik. Takarékszövetkezetek. Olyat kellett keresni, amelyikben az emberek megbíznak. Ezek a takarékszövetkezetek, tradícióval rendelkeznek. Tehát ez fontos kiindulópont volt – nyilatkozta a Hír TV-nek Németh Lászlóné, a Miniszterelnökség államtitkára.
Eddig 35 takarékszövetkezet csatlakozott az integrációhoz. A többi egyelőre minősítésre vár.
– Alapvetően egységes branddel, egységes termékekkel, egy nagyon modern integrált számítástechnikai rendszer kialakításával, amely azt fogja eredményezni, hogy az ügyfelek számára, gyakorlatilag egyként jelenik meg, bármelyik takarékszövetkezetben lesz ügyfél – mondta a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezetének helyettes ügyvezetője, Lipcsei János.
A rendszer 2014 végére áll fel.
Gazdaság
136 milliárdos állami támogatás az integrációhoz
2014. szeptember 20., szombat 15:09 | Frissítve: 2014. szeptember 20., szombat 15:34
| RÁ