2019. október 20.,
vasárnap, Vendel napja

Háttérkép: ,,Környezetvédeni csak csomagban szabad”

Hír TV

2019. június 20., csütörtök 21:55

Környezetvédelem, klímaváltozás, zöldek és a politika – ezeket a témákat járta körül a Hír TV Háttérkép című műsorának legutóbbi adásában Bayer Zsolt vendégeivel, Boros Imre és Bogár László közgazdászokkal. A témaválasztást az indokolta, hogy a Zöldek komoly sikereket arattak, elég csak a legutóbbi EP-választásokra visszatekinteni, ahol körülbelül negyven százalékkal növelték képviselői helyeik számát. Kérdés azonban, hogy a politikai formációnak mennyire van köze a valódi környezetvédelemhez? Szakpolitikai kérdésről van szó, avagy a környezetvédelem, mint jelszó, csupán egy ugródeszka a politikában?

Boros Imre szerint a baloldal mindig kitalál valamilyen hangzatos témát, amire az embertömeg érdeklődést mutat. A szovjet rendszerekben ilyen volt a társadalmi igazságosság eszméjének és az egyenlőségnek a propagálása. Ezek alapján mozgalmak is szerveződtek, többek között Magyarországon is.

Később ilyen jelszóvá vált a globalizmus is, amelynek szerves része a természet leigázása, mivel a ,,hülye természet nem akar engedelmeskedni” – fűzte hozzá Bogár László.

Bayer Zsolt a műsorban elmondta: a globalizáció akarása és a környezetvédelem két, egymást kizáró premissza, egyszerre a kettőt nem lehet akarni. A műsorvezető szerint mára a klímaváltozás ,,iparrá” alakult. Bogár László ehhez csatlakozva emlékeztetett, a hetvenes években még a globális felmelegedés helyett a globális lehűlés hangoztatása volt a divat. A közgadász szerint, azok, akik most a környezetvédelmet tűzték zászlajukra, önkényesen felemelik a homoszexualitás, a multikulturalizmus és a migráció ügyét is. Mindezt összegezve Bayer Zsolt elmondta: a zöld politika szerint környezetvédeni most csak csomagban szabad. Boros Imre ezzel kapcsolatban felhívta a figyelmet arra is, hogy a szóban forgó folyamathoz a pánikkeltés eszközére is szükség van.

Teljes adás:

Hír TV