2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Vezércikk 06:00

Háttérkép

Háttérkép: Horthy Miklós nélkül ma nincs Magyarország

A DK, a Momentum és az MSZP szerint az írmagját is ki kell irtani a Horthy-kultusznak. A magyar politikában ma is vannak olyan erők, amelyek a káoszban hisznek – hangzott el a Hír TV Háttérkép című műsorában.

  • Háttérkép: Horthy Miklós nélkül ma nincs Magyarország

November 16-án volt száz éve, hogy Horthy Miklós bevonult Budapestre. Az évfordulón a Mi Hazánk Mozgalom emlékvonulást tartott, aminek kapcsán az ellenzéki pártok ellentüntetést tartottak és ki is adtak egy nyilatkozatot, amelynek lényege, hogy az írmagját is ki kell irtani a Horthy-kultusznak. Bayer Zsolt műsorvezető szerint a DK, a Momentum és az MSZP nyilatkozata ezúttal mélységesen őszinte, mert kétségtelen tény, ha nincs Horthy Miklós, Bethlen és Klebersberg Kuno, akkor ma nincs Magyarország és magyar nemzet. Ezzel a témával kezdte a Háttérképet a műsorvezető.  

„Azok az Antant hatalmak, amelyek jogfolytonosak voltak nyugaton, ők választották ki nagyon helyesen Horthy Miklóst.” – fűzte hozzá azonnal Boros Imre.

Bogár László a felvezetőben elhangzottakkal kapcsolatban kifejtette:

 „Az látszik kiderülni, ha kellő erejű média gépezeted van, akkor tetszés szerinti tényeket, igazságot, valóságot tudsz nemcsak elővarázsolni, hanem azt a köztudatba vinni. Ha van elég média hatalmam hozzá, akkor az lesz a tény, amit én annak mondok. Ez azért vérfagyasztó, mert nagyon sokak számára tényleg az válik ténnyé, amit ilyenkor lejátszanak. (…) Amit igazán át kell éreznünk a tények mögött, hogy egy ezer éve fennálló rend elképesztő gyorsasággal bomlott fel. Ma is masszívan jelen vannak a magyar társadalomban, a magyar közvélekedésben, a magyar politikában is azok az erők, amelyek ezek szerint azoknak ad történelmi energiát, akik a programozott káoszban hisznek.”

Boros László egyebek mellett Horthy Miklós személyes kvalitásairól beszélt a műsorban:

„Ő ugye nem az arisztokrata körökből származik, hanem református, erdélyi származású családból. A monarchia hadseregében tiszteknek négy nyelven kellett tudni vezényelni, ez Horthynak megvolt. A fő európai nyelveken beszélt, magyarul is természetesen. Én egy felvételt ismerek róla, gyönyörűen és választékos magyar nyelven beszélt. Kitűnő társasági ember volt, hadsereg vívó bajnok, lovagolni kitűnően tudott. Tehát kifejezett úriembert találtak az ő személyében. Ezt azért ne felejtsük el, mert amikor a főpolgármester urunknak, az újnak, hányni támad kedve, jellemző, hogy ő ilyen ügyekben szokott hányni. (…) Azt se felejtsük el, hogy abból a külpolitikai elzártságból, amibe Magyarországot egy másodperc alatt belekényszerítették, Horthy nyitott.”

Teljes műsor: 

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!