2021. július 24.,
szombat, Kinga, Kincső napja

Háttérkép: A globális kapitalizmus iszonyú pusztítása

2021. június 3., csütörtök 21:50

Boros Imre közgazdász, Bogár László közgazdász és Bayer Zsolt műsorvezető elemezték az elmúlt napok bel- és külpolitikai, valamint gazdasági eseményeit, a HírTV Háttérkép című műsorában.

Az Európai Unió a környezetvédelemre és a klímaválságra hivatkozva komoly pénzeket vonna el az agrár területektől. Mindezt az összeget, melyet onnan elvon, főként a bevándorlók megsegítésére fordítaná.

„Az emberiségnek éppen ideje volna, hogy szembesüljön azzal, hogy ma egy olyan mocsoktengerben úszik a föld, víz, levegő, amiről jobb is, ha nem tudunk róla, hogy valójában mi van. Ezen valóban változtatni kellene, csak nem azon a hazug, ócska módon, ahogyan azt az Európai Unió uralmi elitjei akarják.”

- hangsúlyozta Bogár László közgazdász.

„Ennek egy nagyon komplex, belső ideológiai tartalma is van, annak, amit készülnek csinálni, de úgy néz ki, hogy szépen befarolnak vele.”

- tette hozzá Boros Imre közgazdász.

Az agrárpolitikáról, valamint egyes szegmenseinek valódi jelentőségééről beszélgettek a műsor vendégei az adás első felében.

Azt követően Boros Imre megjegyezte:

„A politika, ha vágyakból működik, akkor előbb-utóbb fejreállás a vége, tehát a lehetőségeknek a kihasználását jelenti, azt viszont nagyon jelenti az eredményes politika. Az eredményes politikus, valamivel előbb látja meg, hogy mit lehet csinálni. Kicsi kockázatot vállal, ráhasal és mire a többiek felébrednek, már csak a hátát látják. A miniszterelnökünk nagyjából ilyenféle kategóriába sorolható.”

Bogár László rámutatott:

„Trump egyáltalán nem kisiklás volt, hanem egy szimptóma, tehát megmutatott valamit. Ki kellett mondani, hogy igen, a birodalom elérkezett a százéves ciklusának az utolsó szakaszába, hogy ez még plusz tíz év vagy plusz húsz év, ezt persze nehéz pontosan, forgatókönyvszerűen megmondani, de hogy húsz évnél nincs több az amerikai birodalom számára, ez teljesen egyértelmű. (…) ”

Joe Biden politikája és a világ nagyhatalmai kapcsán tekintsék meg teljes adásunk:

HírTV