Dmytro Natalukha, kormánypárti képviselő nyilatkozota okozott közfelháborodást a napokban Ukrajnában.
"Néha úgy tűnik, hogy ez a szegények háborúja. Azokat sorozzák be és kerülnek a frontra, akiknek nincs megfelelő anyagi lehetőségük vagy kellő kapcsolatuk. A kettő bizonyára összefügg egymással és sokan így meg tudják úszni a sorozást. Akiknek erre nincs lehetőségük mennek, a tehetősebb réteg, a politikusok, a gazdagabbak pedig köszönik szépen a háborút csak hírből, illetve tv adásokból ismerik. Na erre reagált a kormánypárti képviselő, Natalukha. Azt mondta, hogy háborúban hiú ábránd társadalmi igazságosságot elvárni. Kitért arra is, hogy ha akarnának, akár kétmillió embert is besorozhatnának, de igyekeznek figyelni azért a gazdasági hátországra is. Valakinek maradnia kell, a gazdaságot működtetni kell, adózni kell, hiszen az adókból el kell tartani a katonákat."
- számolt be a legfrissebb ukrán hírekről a HírTV kárpátaljai tudósítója.