2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Következik:

Napi aktuális 23:30

Háború Ukrajnában

Háború Ukrajnában: Kuleba szerint Ukrajnának lesz az egyik legerősebb hadserege a világon

Vendégeink Bogár László közgazdász és Vukics Ferenc katonai szakértőMajd érkezett a stúdióba Kiss Rajmund, a Mathias Corvinus Collegium diplomáciai műhelyének vezetője.

  • Háború Ukrajnában: Kuleba szerint Ukrajnának lesz az egyik legerősebb hadserege a világon

Az Oroszország által kirobbantott háborúban aratott győzelem után Ukrajna rendelkezik majd Európa legerősebb fegyveres erejével – mondta Dmitro Kuleba. Az ukrán külügyminiszter szerint az euroatlanti biztonság jövője most az ukrajnai csatatéren dől el. A háború után Ukrajnának lesz az egyik legerősebb hadserege a világon, a legerősebb hadsereg Európában, tekintettel a harci tapasztalatokra és az erkölcsi, pszichológiai állapotra, a katonai felszerelésre.

Beszámoltunk arról, hogy nem sokkal a háború kitörése után egy ukrán katonai vezető beszélt arról, hogy akár 2 óra alatt a Balatonnál lehetnek, ha akarnak. Előtte pedig Pavel Zsebrivszkij katonai közigazgatási vezető tett hasonló kijelentést egy interjúban. Ezek fényében elgondolkodtató egy felfegyverzett Ukrajna.

A múlt héten már beszámoltunk az ukrán elnöki hivatal közleménye alapján arról, hogy az ukrán hadsereg nem fog megállni a határnál és demilitarizált övezetet hoz létre Oroszországban. A háború nem csak Ukrajna területének a teljes felszabadításával ér majd véget, hanem szükség lesz Oroszország határövezetének a demilitarizálására is – jelentette be szerdán Mihajlo Podoljak, az Elnöki Hivatal vezetőjének tanácsadója.

Teljes adás: 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!