Ma reggel életbe lépett a humanitárius tűzszünet a Gázai övezetben a palesztin Hamász és Izrael között. Az első izraeli túszok ma délután szabadulhatnak. A következő 4 napban a tervek szerint 50 ember, elsősorban gyerek és nő térhet haza. A zsidó állam azt is vállalta, hogy minden izraeli túsz fejében három palesztint enged szabadon.
Nógrádi György, biztonságpolitikai szakértő a Napindító című műsorunkban azt mondta:
„Gyakorlatilag születik egy kompromisszum, ahol rengeteg a kérdés.
Az egyes számú kérdés az volt, hogy a Hamaszon kívül mely palesztin szervezetet avatják be. (…)
A másik az, hogy ki mit kínál. Gyakorlatilag közzétette ma reggel, hogy háromszáz palesztin nő és kiskorú van börtönben. Tehát összesen száz izraelit lehet szabadon engedni. Ez egy nagyon nehéz dolog, mert ez azt jelenti, hogy elvileg a foglyok nagyobb része továbbra is a Hamaszé és egyéb terrorszervezetek őrizetében maradnak.”
„Azt látni kell, hogy egy háborúban 4-5-6 nap nagyon hosszú idő. Működik a diplomácia. Katar és az Egyesült Államok is kőkeményen közvetít és a céljuk a fegyverszünet meghosszabbítása. Nem akarnak több halottat. Az eddigi adatok szerint közel 15 ezer palesztin halt meg és a világ közvéleménye nagyon odafigyel”
– tette hozzá a szakértő.
Vitás kérdések azonban még így is vannak a felek között. A Hamász ugyanis azt követeli, hogy a fogva tartott személyeket Egyiptomba szállítsák, Izrael viszont ragaszkodik ahhoz, hogy a Vöröskeresztnek adják át őket, és tőlük egyenesen Izraelbe kerüljenek.
A megállapodás rögzíti továbbá, hogy a tűzszünet idején Izrael nem folytathat megfigyelő tevékenységet légi eszközökkel a Gázai övezet déli részén, és naponta hat órán át az északi részen sem.
Eredetileg csütörtök reggel kellett volna életbe lépnie a paktumnak, de ezt szerda késő este az izraeli nemzetbiztonsági tanács elnöke arról számolt be, hogy a konvenciót elhalasztották.
David Cameron, az Egyesült Királyság külügyminisztere, Alexander De Croo, Belgium és Pedro Sánchez, Spanyolország miniszterelnöke látogatott csütörtökön Izraelbe.
David Cameron Eli Kohen izraeli külügyminiszterrel együtt megtekintette a Hamász iszlamista terrorszervezet október 7-i terrortámadásában legsúlyosabban érintett Beeri kibucot. Kohen felszólította Cameront, hogy tegyen lépéseket az ENSZ Biztonsági Tanácsában azért, hogy a libanoni határral kapcsolatos határozatát betartsa a Hezbollah is. Ezzel akadályozza meg, hogy a háború kiterjedjen a libanoni határra.
Az elmúlt nap során a legtöbb orosz támadás Avgyijivka és a Harkiv megyei Kupjanszk térségét érte. Előbbinél az ukrán katonák 30, utóbbinál 12 orosz rohamot vertek vissza.
Az orosz erők megkezdték az aktív hadműveletek harmadik hullámát a Donyeck megyei Avgyijivka elleni offenzíva részeként - közölte Olekszandr Tarnavszkij, a délkeleti szektorban (Tavria) harcoló ukrán csapatok parancsnoka csütörtökön a Telegramon.
A parancsnok kijelentette, hogy az ukrán erők rendületlenül tartják a védelmet.
Az ukrán katonák 51 haditechnikai eszközt semmisítettek meg a térségben, köztük nyolc harckocsit, nyolc tüzérségi és két légvédelmi rendszert, valamint 15 drónt. Ezen felül megsemmisült két orosz lőszerraktár és 4 fontos létesítmény.
Áthaladt a Tajvani-szoroson az amerikai és a kanadai haditengerészet egy-egy hajója, miközben az USA és Kína katonai vezetői tárgyaltak Szingapúrban.
Az Egyesült Államok védelmi minisztere a lehetséges konfliktusokra figyelmeztet.
Eközben Kína védelmi minisztere legelső nagyobb beszédében kijelentette, az USA elleni háború "elviselhetetlen katasztrófa" lenne a világ számára.
Li Shangfu tábornok közölte, hogy "egyes országok" fokozzák a fegyverkezési versenyt Ázsiában. De azt mondta, hogy a világ elég nagy mind Kína, mind az USA számára, és a két szuperhatalomnak közös nevezőt kell keresnie.
Li tábornok, aki márciusban lett védelmi miniszter, "hidegháborús mentalitással" vádolta az USA-t, és azt mondta, hogy ez "nagymértékben növeli a biztonsági kockázatokat". Beszédében kijelentette, hogy Kína nem fogja megengedni, hogy az USA és szövetségesei tengeri járőrözése "ürügyet szolgáltasson a hajózási hegemónia gyakorlására".