2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Paláver

Következik:

Híradó 17:00

Főhős

Főhős: Terítéken a hazai politika percemberei

Az eheti adás hőseinek jutott egy kis hírnév, a politika felkapta őket, majd el is engedte a kezüket. Hogy csalódtak, esetleg belefáradtak a kormányellenes küzdelembe, vagy csak megunták és hazamentek, nem tudni.

  • Főhős: Terítéken a hazai politika percemberei

Emlékeznek még Tóth Imre Miklósra ? Nem?

Pedig ő volt a borsodból induló éhségmenet szervezője. Néhány évig tartott a Miskolcról-Budapestre gyalogtúra, majd elhalt a kezdeményezés. A szocik természetesen azonnal lecsaptak a sztorira és beálltak az ügy mögé.

2012. február 06-át írtuk. Reggel kilenckor több volt az újságíró, mint a szimpatizáns a gyülekezőhelyen. A szocialista politikusok is csak késve érkeztek. Ott volt az éhségmenetnél a luxusvillájáról ismert korábbi miskolci szocialista alpolgármester, Mokrai Mihály, Gúr Nándor, a párt megyei elnöke és Ujhelyi István, a Parlament szocialista alelnöke is. Bár a menetet a pártoktól függetlennek hirdették, a kezdő jelet Nyakó István adta meg.

Az akciót Tóth Imre Miklós szervezte, miután elvesztette állását. Ezért indult útnak gyalog Budapestre. A civil akcióhoz az MSZP tagjain kívül több szocialista polgármester is csatlakozott.  

A menet végül a mínusz 10 fokos hidegben elindult a főváros felé. Az akció Miskolcon nem mindenkinek tetszett. A csapat délre ért Nyékládházára.

Itt ebéddel várták az éhségmenetet.

A csapat egy hét múlva, a Parlament tavaszi ülésszakának kezdetére ért a Kossuth térre.

A menethez több Borsod megyei szocialista képviselő is csatlakozott. Budapesten metróra szálltak, és úgy érkeztek a Parlamenthez. 

A szocialista képviselők jelképesen át is adtak 47 ezer forintot a Nemzetgazdasági Minisztérium képviselőjének. A szaktárca Szabolcsból érkező államtitkára azzal vágott vissza, hogy a szocialisták idején jóval kevesebbet ért meg az államnak a közmunka.   

A demonstráción a kormányellenes transzparensek mellett feltűntek az MSZP helyi szervezeteinek táblái is.

Az év emberének választották az ellenzéki oldalon, tüntetések főszereplője volt

Sándor Mária, a fekete ruhás ápolónő.

Egy jobb egészségügyért küzdött, természetesen őt is felkarolta több párt, no meg a civilek. Majd belefáradt a harcba, még öngyilkossággal is próbálkozott, de sikerült megmenteni. A címlapokról azóta lekerül.

Közszereplői pályafutását azzal kezdte, hogy, 2015. február elején levelet írt Orbán Viktornak, Áder Jánosnak és Balog Zoltán miniszternek az egészségüggyel kapcsolatban.

Mindhármuktól kapott választ, amelyekben szerinte konkrétum nem volt, húzódása nem volt végleges, látta a megmozdulásokat, úgy döntött, folytatja közéleti ténykedését. 

Ez azonban nem volt sikeres: nem kapott munkát, társai elmaradtak tőle, az egészségügyi dolgozók sem álltak mögötte.

Állandósuló konfliktusai miatt öngyilkosságot kísérelt meg, felvágta az ereit, de megmentették. 2017. júniustól Iványi Gábor Oltalom szükségkórházában dolgozik.

Hír TV

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Csalók miatt adott ki figyelmeztetést a Telekom

Csalók miatt adott ki figyelmeztetést a Telekom

A napokban ismét kaphattak a magyar ügyfelek gyanús, látszólag a Telekom nevében írt e-mailt, amiben fiókjuk frissítésére kérik a felhasználókat. A szolgáltató szerint ezeknek a leveleknek semmiképpen sem szabad bedőlni.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Főhős: Láng Zsolt, a veterán fideszes

Főhős: Láng Zsolt, a veterán fideszes

Mai adásunkban felidéztünk néhány korábban kiszivárgott hangfelvételt. És velünk volt Láng Zsolt a Fidesz fővárosi frakcióvezetője, akivel gyermekkori élményeiről is beszéltünk.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!