2021. 12. 08. Szerda Mária napja
Jelenleg a TV-ben:

Csörte - A nap vitája

Következik:

Radar 06:00

Főhős

Főhős: Gyárfás Tamás, a médiacézárból lett vádlott

A mai Főhős főszereplője volt sportújságíró, üzletember, médiacézár, az úszószövetség legfontosabb embere és újabban vádlott. Igen, jól sejtik, Gyárfás Tamásról van szó, akit azzal vádol az ügyészség, hogy felbujtóként részt vett Fenyő János volt médiavállalkozó kivégzésében.

Valahogy így történhetett a Fenyő gyilkosság 1998. február 11-én Budapesten a Margit utcában. Már akkor elterjedt az a pletyka, hogy az ügy hátterében Gyárfás Tamás és Fenyő János üzleti vitája lehet, ezért kellett a médiavállalkozónak meghalnia. Gyárfás ellen 2019 nyarán emeltek vádat.

Kér egy kávét? Csak egy mondat az elhíresült Mészöly Kálmánnal készített interjúból. 

Miután az első Orbán-kormány hatalomra került, a Nap TV-t száműzte a köztévé, de Gyárfásnak volt hova mennie. Először a TV3, majd miután az csődbe ment, az ATV fogadta be azonnal a műsort. Gyárfás szerint ebből is látszik, hogy amit csináltak, az jó volt, mert ha nem így lett volna, akkor nem kapkodtak volna utánuk.

Amikor a Nap TV-nek mennie kellett a köztévéből a tulajdonostársak olcsón eladták a részüket Gyárfásnak, mivel attól tartottak, hogy a kisebb csatornákon a műsor nem lesz nyereséges, aki így 100 százalékos tulajdonosa lett a cégnek, ugyanakkor a műsor mégis nyereséges maradt és 2002-ben, amikor visszajöttek a szocik, a Nap-kelte is visszakerült a köztelevízióba. 2006 után annyira balliberális lett a csatorna, hogy már a Fieszesek nem jártak be adásba.

Gyárfás és Fenyő annyira gyűlölték egymást, hogy Fenyő János külön stábot alkalmazott arra, hogy ellenségeiről lejárató cikkeket írjanak. Az újságíró csapat azt is kiderítette, hogy adócsalási ügybe keveredett Gyárfás Tamás, de ebből végül nem lett semmi.

Végül 13 évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a Patkány becenévre hallgató, szlovákiai bérgyilkos, Jozef Rohác képbe kerüljön mint gyanúsított. A Fenyő-gyilkosságról a budapesti éjszaka egykori császárának, Tasnádi Péternek is van egy története.

Gyárfás végül távozhatott, de csak óvadék ellenében. 200 millió forintot kellett kiperkálnia, amit azóta már vissza is kapott.

A Hír TV által megkérdezett baloldali politikusok nem mondták, hogy tartanának Gyárfás Tamás pártjukra nézve kellemetlen vallomásától. Kovács Lajos, nyugalmazott rendőr alezredes televíziónkban arra emlékeztetett, hogy az MSZP volt miniszterelnöke, Horn Gyula is ismerte az ügy érintettjeit. Személyesen járt közben azért, hogy Fenyő János, és a Nap-Keltét működtető cég egykori vezetője rendezze konfliktusát.

Az ítéletre még sokat kell várni. Addig is Gyárfástól ezzel a dallal búcsúzunk.

A teljes adás: 

Hír TV

 

További epizódok

Főhős: Koncz Zsófia – Ha Szerencsre gondolok, alapvetően a család jut eszembe

A Hír TV Főhős című műsorának Koncz Zsófia, frissen megválasztott fideszes országgyűlési képviselő volt a vendége. 2020. december 14.

Főhős: Fekete Péter tinédzserként 400 forintot kért egy fellépésért

Nagyra törő tervek, tiszavirág életű politikai karrierek. A stúdióban pedig Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár válaszolt Apáti Bence kérdéseire. 2020. december 07.

Főhős: Láng Zsolt, a veterán fideszes

Mai adásunkban felidéztünk néhány korábban kiszivárgott hangfelvételt. És velünk volt Láng Zsolt a Fidesz fővárosi frakcióvezetője, akivel gyermekkori élményeiről is beszéltünk. 2020. november 30.

Legfrisebb híreink

Műsorok

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét. Ez mostantól nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma lesz. Keddtől péntekig 21 órától gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.

Paláver - ajánló

A Karc FM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!