2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Európai híradó

Pócza István: Ha ilyen eset hazánkban történik, akkor most Európa-szintű botrány lenne

Politikai földrengést okozott a türingiai tartományi gyűlés döntése, amely révén liberális politikust választottak a tartomány miniszterelnökévé. Nem a megválasztott politikus személyével van baja a pártoknak, hanem azzal, hogy a CDU és az AfD együtt szavazott. Pócza István, az Alapjogokért központ vezető elemzője szerint a szavazás után a pártok megijedtek attól, hogy a radikális jobboldali párt kilép az eddigi politikai karanténból és tovább fogja növelni a támogatottságát.

  • Pócza István: Ha ilyen eset hazánkban történik, akkor most Európa-szintű botrány lenne

 

Pócza István kiemelte, az történt, hogy megtartottak egy demokratikus választást, annak lett egy demokratikus eredménye, ezt követte egy miniszterelnök-választás, majd Thomas Kemmerich egy nappal a megválasztása után külső, központi politikai nyomásra lemondott.

Arra a felvetésre, hogy Angela Merkel kancellár a demokrácia sötét napjának nevezte a türingiai választást, az elemző elmondta, tulajdonképen úgy is lehet értelmezni az egész ügyet, hogy jogállamisági és demokráciaproblémák vannak Németországban.

Ha ilyen eset történt volna Magyarországon, akkor biztos, hogy az egész nyugati sajtó ezzel lenne tele

– tette hozzá.

Pócza István felhívta rá a figyelmet, Türingiában a mostani döntésnek az lett a következménye, hogy a CDU támogatottsága néhány nap alatt 21 százalékról 12 százalékra zuhant, csak azért, mert együtt szavazott az AfD-vel.

Megfújták a csatakürtöt!

Késhegyre menő küzdelemre lehet számítani, hiszen nagyon sok pénzről van az Unió következő 7 éves keretköltségvetése ügyében. Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben sportszerűtlennek nevezte az új közösségi büdzsé tervét, mivel az a gazdagabb országok felé akar pénzeket átcsoportosítani a szegényebbektől. Zöldhegyi Katalin brüsszeli tudósítónk, a költségvetési vitáról kérdezte Gál Kinga európai parlamenti képviselőt.

Teljes adás:

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!