2022. 07. 03. Vasárnap Kornél, Soma napja
Jelenleg a TV-ben:

Sajtóklub

Következik:

Célpont 20:10

Credo

Terc: A nyugati keresztény egyházak hite elpárolog

Az északi és nyugati protestáns egyházak sorra adják fel a keresztény elveket és erkölcsöket, a folyamat eredménye pedig egy szomorú és tragikus önfelszámolás. Meglepő-e, ha ezek után muzulmán térhódítás zajlik Európában? Erről folytatott beszélgetést Földi-Kovács Andrea Márfi Gyula veszprémi érsekkel a Hír TV Terc című műsorában.

Márfi Gyula meglátása szerint ma Németországban egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy egy lelkészséget olyan lelkész vezessen, aki nyíltan ateista. A nyugati egyházak egyértelműen az ultraliberális médiumoknak akarnak megfelelni, ennek tudható be, hogy napjainkban homoszexuálisokat is megáldoztatnak. Ez a veszprémi érsek szerint a szeretet olyan formája, amely nem helyeselhető, egy szintre helyezni az azonos neműek házastársi, vagy élettársi kapcsolatát a klasszikus házassággal önmagában abszurdum.

Földi-Kovács Andrea azzal kapcsolatos felvetésére, hogy miért nem növekszik a nyugati egyházak híveinek a létszáma, Márfi Gyula azt mondta, a német papok többé már nem prédikálnak a keresztény elvekről, Jézusról, a Szentháromságról, vagy akár a mennyországról. A hívők száma nem, hogy nem nő, hanem egyenesen csökken, mégpedig azért, mert az egyházak folyamatosan vesztenek identitástudatukból. Mindent befogadnak, ezzel párhuzamosan önmagukat pedig folyamatosan elveszítik.

Az érsek szerint a nyitottság az, amely Európára jelenleg veszélyt jelent, ebben lenne elengedhetetlenül fontos mértéket tartani. Az, hogy a különböző vallásúakat, különböző felfogásúakat elfogadjuk, nem jelenti azt, hogy keverednünk is kellene velük. Ha pedig meg akarnánk szüntetni minden különbséget, úgy járnánk el, mint a festő, aki összekeveri az összes festékét, egészen addig, amíg már nem készülhetne el színes kép – fűzte hozzá Márfi Gyula.

A műsorban az Európában érzékelhető vallási-demográfiai vákuumról is szó esett, végső soron ugyanis ennek tudható be az egész migráció folyamata is az érsek szerint, aki emlékeztetett: a kontinensre érkező muszlimok hite erős, és minden muszlim dzsihadista. Márfi Gyula kijelentette: az Iszlám hódító, misszionáló vallás, nem úgy, mint például a buddhizmus, avagy a hinduizmus.

Teljes adás:

Hír TV

További epizódok

Credo: Jó pár multi cégnél elveszti állását az, aki felvállalja konzervatív álláspontját

A Credo búcsúzik. Az utolsó adást ma láthatták a nézők a Hír TV műsorán. 2021. július 02.

Credo: Ideológiai értelemben Európa nyugati részén óriási a káosz

Ennek az ideológiai nyomásnak, mely a nyugat felől érkezik most két állam áll útjába: Magyarország és Lengyelország - mondta Kovács Ákos a Hír Tv stúdiójában. 2021. június 25.

Credo: A demográfiai válságnak a párkapcsolati válság az alapvető oka

A kormány múlt héten beterjesztett törvénytervezete gátat szabna annak, hogy a kiskorúaknak LMBTQ témájú szexuális felvilágosítást, érzékenyítést tartsanak. Erről is szó volt a Credoban. 2021. június 18.

Legfrissebb híreink

Egyre több a nemi erőszak Svédországban

Az ellenzék szerint a szigorúbb büntetéseknek lenne visszatartó ereje, ezért a kereszténydemokraták új törvényjavaslatot terjesztettek be. Bugnyár Zoltán tudósított.

Műsorok

CPAC Hungary - élőben a HírTV műsorán

Európában először Budapesten, május 19-20-án rendezik meg a Conservative Political Action Conference-t (CPAC, konzervatív politikai akciókonferencia). Az előadásokat a HírTV, a Facebook-oldalunk és a Youtube-csatornánk élőben közvetíti.

Zsuzsi asztala - ajánló

A vidék az új nagyváros! Zsuzsi asztala - szombaton 13 órától a HírTV műsorán. Várja Önöket a képernyő elé György-Horváth Zsuzsa.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!