2024. 12. 04. Szerda Borbála, Barbara napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Credo

Erdő Péter: Felértékelődik a szerepe az imának ebben az időszakban

Mélyreható drámai változásokat eredményezett az életünkben a 2020-as év, mely nem kímélte a legnagyobb keresztény ünnepeinket sem: tavasszal még úgy gondoltuk, hogy csak a húsvétot, ma már látjuk, hogy a karácsonyt is megváltozott körülmények között kell ünnepelnünk – mondta a Credo műsorvezetője az ünnepi adás felvezetőjében. Földi-Kovács Andreát Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek a prímási palotában fogadta.

  • Erdő Péter: Felértékelődik a szerepe az imának ebben az időszakban

Mennyiben ünnepelte másképp a megváltó születését?

Más években, karácsony napjaiban két nagyjából 30 fős köszöntést szoktunk tartani. Az egyiket Budapesten az Egyházmegyei Hivatal dolgozóival, a másikat Esztergomban az ottani központi intézmények dolgozóival. Most ez a két nagyobb köszöntés elmaradt, viszont helyette a legszűkebb munkatársakkal megtartottuk a gyertyagyújtást. Ez különbség, de különbség van a templomi liturgiákban is.  Ezzel együtt azért a karácsonyi liturgiát azt megtartottuk. - mondta a bíboros atya. 

Idén az adventi készület a hívek és a katolikus vezetők számára is más volt. Hiszen más években ugye adventben szokott lenni lelkigyakorlat. Most is volt, csak online közvetítették az egészet." - tette hozzá Erdő Péter

Az első hullám alatt is az volt a helyzet, hogy nem tartottunk nyilvános istentiszteleteket, de a templomok nyitva maradtak. A nap egy bizonyos részében be tudtak az emberek menni imádkozni. Ugyanakkor a papságot felszólítottuk arra, hogy magánmisét mindenki mondjon. Jobban gondoltunk a ránk bízottakra - fogalmazott Erdő Péter bíboros

A bíboros atya arra a kérdésre, hogy hogyan tehetjük meghittebbé az ünnepet a következőket mondta: 

Egy érdekes szót mondok erre, önmegtagadás! (..) A legnagyobb örömünk az, hogy ha pluszerőfeszítések árán másnak örömet szerzünk. Az adakozásnak ilyenkor is megvan a módja. Ezenkívül a szeretteink - akikkel nem találkozhatunk - várják azt, hogy felhívjuk őket. Ez plusz figyelmet, erőfeszítést igényel. Ha viszont látjuk, hogy örülnek, ez önmagában megszépíti a saját ünnepünket is. 

Az imának ebben az időszakban felértékelődik a szerepe. 

Jézus azt mondta, ahol ketten vagy hárman összejönnek az én nevemben ott vagyok köztük – idézte Erdő Péter. 

A világegyház szempontjából is nagy megpróbáltatás volt ez az év - mondta a bíboros atya.

A teljes beszélgetés itt nézhető vissza: 

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!