Már több mint másfél évtizede, hogy elementáris erővel mutatta be Jézus szenvedéstörténetét Mel Gibson Passió című filmje. Kevesen tudják, hogy a forgatás alatt a Júdást alakító színész megtért, a főszereplő Jim Caviezel pedig a bemutató után tanúságot tett: most ebből tekintsenek meg egy rövid részletet.
Nincs az a rossz helyzet, nincs az a bűn, amelyből Isten ne tudna megsegíteni. Az élettörténetemmel a hasonló problémákkal küzdőket tudom segíteni, Isten segítségével együtt
– mondta az egykor drogproblémákkal küzdő Bajcsi Norbert.
Nagypéntek Jézusnak a szeretetéről szól, hogy annyira szereti az embert, hogy képes önmagát is odaadni érte. Nagypénteken azt a szeretetet láthatjuk, hogy Jézus jobban szeret minket, mint mi saját magunkat
- fejtette ki Molnár Ambrus református lelkész.
Isten azelőtt megoldotta a bűneinket, mielőtt mi azt megtettük volna. Ez egy megelőző szeretet részéről. Végtelen szeretettel áll hozzánk. Isten megmutatja a teljességet
– tette hozzá Tokodi László domonkos rendi szerzetes.
Nekünk laikusoknak az a feladatunk, hogy az életünkkel, életünk eseményeivel hirdessük az evangéliumot – hogyan estünk bűnbe és hogyan kaptunk megbocsátást
- emelte ki Csókay András idegsebész.
Teljes adás:
Hír TV