Hazánkban az abortusz 1956 június 4. óta legális. A minisztertanácsi rendelet kihirdetése óta napjainkig Magyarországon a megfogant gyermekek 44%-át, összesen mintegy 6 millió magzatot abortáltak el. Az azonos idő alatt megszületni engedett gyermekek száma kevéssel több mint 7 millió.
Hála az elmúlt évek tendenciáinak Magyarországon az abortuszráta folyamatosan csökken, közel 90 ezer élve születésre, 27 000 abortusz jutott. Csakhogy a számok itt is valódi emberéleteket jelentenek, úgyhogy a helyzet továbbra is drámai. Még mindig majdnem minden negyedik megfogant babát elveteti az édesanyja. Ez naponta Magyarországon 73 abortuszt jelent.
Miattuk indul minden évben a Séta az életért. Életvédő szervezetek, civil életvédők, abortusz túlélők és az életre igent mondók idén is a Hősök teréről indulnak közös sétára, hogy felhívják a figyelmet arra: mindig van másik megoldás, mint a terhességmegszakítás.
Immár 11. alkalommal rendezik meg a Séta az életért elnevezésű rendezvényt
Földi-Kovács Andrea vendégei Görgey Zsuzsanna, a Séta az életért alapítója és szervezője valamint Téglásy Imre, az Alfa Szövetség alapítója és elnöke voltak.
Teljes adás:
Hír TV