2024. 12. 04. Szerda Borbála, Barbara napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Credo

Credo: Exkluzív beszámoló Ferenc pápa történelmi iraki látogatásáról

A világ eddig nem ismerte el azt, hogy komoly üldözésnek vannak kitéve a keresztények a Közel-Keleten – erről is beszélt Azbej Tristan államtitkár a HírTV stúdiójában.

  • Credo: Exkluzív beszámoló Ferenc pápa történelmi iraki látogatásáról

A világ egyik legrégebbi keresztény közösségét, az irakit különösen sújtotta az iszlám terrorizmus a korábbi iraki háborúk, lélekszámuk a 2003 előtti mintegy másfél millióról mára 300 ezerre csökkent. Az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet pusztítását elszenvedő keresztényekkel és muszlimokkal Ferenc pápa is találkozott iraki látogatásán. A Szentatya útja ráirányította a világ figyelmét az ott élő keresztények helyzetére és a magyar Hungary Helps programra is, amely így példaként szolgálhat más humanitárius programoknak és kormányoknak is.

Azbej Tristan államtitkár az iraki Moszulban találkozott Ferenc pápával, sőt, még aznap bejelentették: a katolikus egyházfő Magyarországra érkezik ősszel. Az államtitkár áldást kért és kapott a Szentatyától az üldözött keresztényekért folytatott misszióra.

A Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkára Credo című műsorunkban elmondta, látni szerették volna, hogy az iraki kereszténység megkapja azt a reményt, hogy világ odafigyeljen rájuk.

Az iraki keresztény vezetők a magyar példát meg akarták mutatni a világnak, mert Magyarország volt az első olyan ország, amely kormányzati szinten részt vett a közösségek felépítésében, újraépítésében és itt nem csak az épületekre kell gondolni

– mondta el Azbej Tristan.

Kérdésre válaszolva, az államtitkár a négynapos iraki látogatás legfelemelőbb és legmegrázóbb élményének nevezte a pápalátogatás moszuli programján való részvételt, hiszen a Moszul városa, a korábbi Ninive a kereszténység egyik legnépesebb központja volt, a 2 milliós városban 200 ezer keresztény élt,

ma pedig az Iszlám Állam dúlása után csupán 70 családot tesz ki.

Azbej Tristan szerint a romokat, az óváros pusztulását látva a katolikus egyházfőt mélyen megérintette a helyi kereszténység kálváriája.

A Szentatya iraki látogatása ráirányította a figyelmet az üldözött keresztényég ügyére, valamint magára a Hungary Helps programra is.

Az államtitkár szerint talán végre fordulóponthoz érkezett az üldözött keresztények ügye.

Sokszor elmondták a veszteségeik mellett az mélyíti el a gyászukat, hogy a világ nem ismeri el azt, hogy mi történik velük, de ennek most vége

– tette hozzá.

Azt is megtudhatják műsorunkból, hogy minek, illetve kinek köszönhető, hogy még aznap bejelentették: Magyarországra érkezik ősszel a katolikus egyházfő.

Teljes adás:

Adásunk második felében Esterházy Jánosról volt szó

Idén emlékezik a magyarság Esterházy János születésének 120. és mártírhalálának 64. évfordulójára. De ki is volt ez a magyar-lengyel származású politikus, aki hithű keresztényként szembement a XX. század minden diktatúrjával és totalitárius törekvésével, s egész élete során szolidaritást vállalt az üldözöttekkel?

75 évvel a második világháború és 30 évvel a rendszerváltás után még mindig botránykő a felvidéki magyarság kultikus alakja.

A Credo vendége volt Molnár Imre történész és Pawel Cebula minorita szerzetes

HírTV

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!