2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Radar 22:40

Credo

Credo: A terápia segíthet

Az IFTCC Nemzetközi Szakmai Szervezet homoszexuálisoknak nyújt segítséget, hogy nemi identitásuk megváltozhasson. Ennek a területnek a szakemberei tartottak zártkörű szakmai konferenciát Magyarországon, egy titkos helyszínen.

  • Credo: A terápia segíthet

A titkolózásra azért volt szükség, mert a szervezők attól féltek, hogy a homoszexuális- és genderlobbi, illetve az általuk kézivezérelt orvosszervezetek ellehetetlenítik majd a beszélgetést, amelynek során leginkább a terapeuták osztották meg tapasztalataikat kollégáikkal, néhány olyan fiatal társaságában, akik önszántukból jelentkeztek annak idején ilyen kezelésekre. A Credo stábja bejuthatott erre a konferenciára, ahol Kovács Zsolt a Hír Televízió felelős szerkesztője a helyszínen forgatott.

Matthew Grech egy korábbi X-faktor versenyző Máltáról azt mondta, régen úgy élt, mint egy homoszexuális. Mindez a felnőtté válásakor alakult ki, tizenéves korában. Nem igazán szerette azokat a sportokat, amit ebben az életkorban a fiúk, ezért kiközösítve érezte magát.

„Mivel nem volt normális kapcsolatom a velem egyidős fiúkkal, ezért nem alakulhatott ki normális baráti kapcsolat közöttünk és mivel el voltam szigetelve tőlük, elkezdtem nemi vonzódást érezni irántuk. Kiközösítettek, így egyfajta különcnek érezhettem magam, a többiek pedig ugrattak, hogy biztosan homoszexuális vagyok. Bizonytalanná váltam a férfiasságomat illetően. Voltak kapcsolataim lányokkal tizenéves koromban, de mindvégig féltem, hogy nem vagyok számukra elég jó. Így az az egyetlen út maradt, hogy homoszexuális legyek.” – mondta el őszintén a HírTV stábjának Matthew Grech.

Az ember nemi vonzódása azonban megváltozhat. Erről Dr. Mike Davidson észak-ír orvos, az IFTCC Nemzetközi Szakmai Szervezet elnöke nyilatkozott Kovács Zsolt kérdésére.

„Számos ügyfelem tapasztalatára alapozva tudom, hogy ezek az emberek érzelmileg megváltoznak. Elérkezik az életükben egy olyan pont, amikor boldogságuk, vagy önbizalmuk és önértékelésük már nem függ egy másik férfitól vagy nőtől. A változás lehetséges.”

Teljes műsor:

HírTV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!