2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 15:00

Civil kör

Civil kör: Vége a kampánynak, most jön a kormányzati munka

Orbán Viktor rendelkezik vízióval, vannak válaszai a felmerült politikai, gazdasági és társadalmi kérdésekre, ez derült ki a kormányfő évindító sajtótájékoztatójából - jelentette ki Simon János politológus Civil Kör című műsorunkban. Ferencz Orsolya űrkutató az MSZP-t elhagyó szocialista politikusokról szólva kifejtette: nem az a kérdés, Szanyi Tibor miért távozott, hanem az, hogy a többiek miért maradtak, ugyanis teljesen devalválták a szociáldemokrata értékeket.

  • Civil kör: Vége a kampánynak, most jön a kormányzati munka

Évindító sajtótájékoztatón állta az újságírók kérdéseit Orbán Viktor miniszterelnök.  – vezette fel az e heti Civil kör témáit Szabó Anett műsorvezető. majd azt a kérdést szegezte a jelenlévőkhöz, hogy miként ítélik meg a kormányfő realitásérzékét az elhangzottak alapján.

Ferencz Orsolya szerint egy nagyon aktuális témasorozatot láttunk. Az űrkutató kifejezetten örült annak, hogy végre egy alternatívát láthattunk arra, hogy

a klímavédelem kapcsán létezik keresztény, konzervatív szemléletmód is, ellentétben azzal, amit eddig természetvédelemként a magyar közbeszédben bizonyos szereplők előadtak.

Szabó Anett felhívta arra a jelenlévők figyelmét, hogy több olyan téma is terítékre került ezen a sajtótájékoztatón, amelyek miatt korábban komoly támadások érték mind a miniszterelnököt, mind a kormányt. Ilyen például az egészségügy, illetve elfogadta a kormány a nemzeti klímatervet is.

Szilvay Gergely, a Mandiner főmunkatársa dinamikusnak ítélte meg a sajtótájékoztatót, véleménye szerint Orbán Viktor lendületesen magyarázta el, hogy mit gondol a demokráciáról, az európai uniós párthelyzetről és nem utolsó sorban a magyar érdekekről. Az újságíró szerint az egy hamis állítás, hogy Európa-szerte a jobboldali pártok ne tekintenék fontosnak a környezet és a klíma védelmét. Az ehhez kapcsolódó intézkedéssorozatnak pedig szerves része az atomenergia is.

Orbán Viktor rendelkezik vízióval, vannak válaszai a felmerült politikai, gazdasági és társadalmi kérdésekre. Hosszútávú stratégiával rendelkezik, tudja, hogy mit miért tesz.

Még a kellemetlennek tűnő kérdéseket is jól tudta kezelni – tette hozzá Simon János politológus. Továbbá kiemelte a miniszterelnök azon megjegyzését, hogy vége a kampánynak, most jön a kormányzati munka, amely ha jó, hozzáadódik a kampányhoz. Ezért fontos, hogy a következő két évben milyen kormányzati stratégiát alkalmaznak majd – hangsúlyozta a politológus.

A kormány és a jobboldal ügyei mellett az MSZP aktuális történéseit is átbeszélték a résztvevők. Elhangzott, hogy az MSZP támogatottsága soha nem látott mélységbe zuhant, Botka László után Szanyi Tibor is távozott a pártból, aki ráadásul korrupcióval is megvádolta őket.

Ferencz Orsolya űrkutató az MSZP-t elhagyó szocialista politikusokról szólva kifejtette:

nem az a kérdés, Szanyi Tibor miért távozott, hanem az, hogy a többiek miért maradtak,

ugyanis teljesen devalválták a szociáldemokrata értékeket.

Teljes adás:

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!