2021. 11. 28. Vasárnap Stefánia napja
Jelenleg a TV-ben:

Sajtóklub

Következik:

Globál 09:00

Kék hírek

„Van kristájod?”

A kábítószer-kereskedelemmel gyanúsított budapesti nő vásárlóinak nem a helyesírás volt a legnagyobb hibája. Egyiküket körözték, és pechjére éppen akkor állított be díleréhez, amikor a lakást átkutatták a ferencvárosi rendőrök.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság IX. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói 2021. november 22-én egy ferencvárosi lakáson ütöttek rajta, ahol információik szerint egy drogterjesztésből élő nő lakott. A lakás átkutatásakor a rendőrök 19,1 gramm kábítószergyanús növényi származékot, közel 200 ezer forintot, valamint a bűncselekmény elkövetéséhez használt eszközöket foglaltak le.

A 42 éves nő egyik törzsvásárlója épp a kutatás idején érkezett meg napi kábítószeradagjáért. Mivel a férfit körözték, mert nem kezdte meg korábban kiszabott szabadságvesztésének letöltését, őt a büntetés-végrehajtási intézetbe vitték a rendőrök.

A IX. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói a 42 éves K. Évát kábítószer-kereskedelem bűntett, valamint új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. Őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására. ​

Police.hu

Kép: police.hu

Ezek is érdekelhetik

Kapcsolódó tartalmak

Öt kábítószer-kereskedelemmel, hat fogyasztással gyanúsított férfit fogtak el

A filmekbe illő akciók során több mint 5 kilogramm speedet és más egyéb drogokat is lefoglaltak. 2021. november 27.

Machétével támadott meg egy diákjaival utazó tanárt - VIDEÓVAL!

Az általános iskolai tanár diákjaival szállt fel az egyik budapesti villamosra, amikor a vádlott belekötött az egyik diákba, majd egy machetével támadta meg a tanulóit védő pedagógust. 2021. november 27.

Nagymamáját verte fejbe – életveszélyes sérüléseket okozott neki!

A Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség a letartóztatását indítványozta annak a középkorú férfinak, akit nagyszülőjét bántalmazta súlyosan. 2021. november 27.

Legfrisebb híreink

Izrael lezárja határait a külföldiek előtt

Izrael lezárja határait a külföldiek előtt az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) Dél-Afrikából indult variánsa miatt - jelentette be szombat este Naftali Bennett izraeli miniszterelnök.

Műsorok

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét. Ez mostantól nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma lesz. Keddtől péntekig 21 órától gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.

Paláver - ajánló

A Karc FM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!