2024. 06. 20. Csütörtök Rafael napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Paláver 15:35

Kék hírek

Szeméremsértő képeket zsarolt ki egy férfi három kislánytól

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki álprofilok mögé rejtőzve kislányoktól próbált szexuális tartalmú képeket, videókat szerezni - tájékoztatta a Pest Megyei Főügyészség kedden az MTI-t.

  • Szeméremsértő képeket zsarolt ki egy férfi három kislánytól

A Nagykátai Járási Ügyészség vádirata szerint a harmincas éveiben járó férfi a legnépszerűbb közösségi oldalon hamis profilokat hozott létre 2020-ban, több esetben fiatal lánynak feltüntetve magát.

Az álprofilokat felhasználva ismerkedett meg három - 10 és 13 év közötti - lánnyal, akiktől szexuális tartalmú képeket, illetve videókat próbált szerezni.

Az első esetben a sértett bizalmába férkőzött, aki kérésére önként küldött magáról egy intim képet. Ezután azzal zsarolta a kislányt, hogy terjeszteni kezdi a fotót a közösségi oldalon, ha nem küld újabb képeket. A kislány a fenyegetéstől megijedt és - a férfi részletes iránymutatása alapján - még tíz súlyosan szeméremsértő képet és egy videót is készített - közölték.

A második esetben egy lánytól csak szobáját ábrázoló képet kért, amelyre aztán odamontírozott egy félmeztelen lányt. A sértettel azt próbálta elhitetni, hogy a kép őt ábrázolja, és szétküldi ismerőseinek, ha nem küld neki intim képeket illetve videót. A kislány szólt az édesapjának, aki lánya nevében kezdett üzenetváltásba az elkövetővel, ami nagyban hozzájárult a leleplezéséhez.

A harmadik esetben azt állította egy kislánynak, hogy megszerzett róla egy intim képet; ezzel csalt ki tőle fotót a meztelen felsőtestéről.

A férfi ellen szexuális kényszerítés és kényszerítés bűntette miatt emeltek vádat.

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Rutte előtt szabad az út a NATO-főtitkári posztra

Rutte előtt szabad az út a NATO-főtitkári posztra

Klaus Iohannis román államfő visszavonta jelöltségét a NATO főtitkári tisztségére, Románia is támogatja, hogy Mark Rutte távozó holland miniszerelnök kerüljön a védelmi szövetség élére - közölte csütörtökön a román elnöki hivatal.
Manfred Weber bevallotta, hogy büntetni akarja Magyarországot + videó

Manfred Weber bevallotta, hogy büntetni akarja Magyarországot + videó

Vannak olyan politikusok Brüsszelben, akik ki nem állhatják a magyarokat, büntetni akarnak bennünket. Nem Orbán Viktort vagy a Fideszt, hanem az egész országot. Manfred Weber, a Néppárt frakcióvezetője ilyen. És ezt a saját szájával el is mondta – mondta el Menczer Tamás a Facebookra feltöltött videójában.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Vádat emeltek egy volt nyomozó ellen fegyveres bankrablás miatt

Vádat emeltek egy volt nyomozó ellen fegyveres bankrablás miatt

A Kaposvári Regionális Nyomozó Ügyészség részben fegyveresen, jelentős értékre elkövetett rablás, hivatali visszaélés és személyi szabadság megsértésének bűntettével vádol egy egykori nyomozót, aki három bankot rabolt ki - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség kedden az MTI-vel.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!