55. születésnapján meghalt az a testépítő, aki 1,6 millió követőt szerzett a TikTokon azzal, hogy olajjal pumpálta fel magát. A brazil Valdir Segato az orvosok figyelmeztetése ellenére évekig használt életveszélyes injekciókat.
A helyi média arról számolt be, hogy egyik nap légszomjra panaszkodva szállították kórházba.
Reggel 6 óra körül volt, bekopogott anyám ablakán és azt mondta: „Segíts, segíts, mert meghalok”
A szomszédok azonnal autóba ültették és kórházba vitték.
Összeesett a recepción, szerintem szívrohamot kapott– tette hozzá a szomszéd.
Kiderült, nem ez volt az első eset, hogy Segato légszomj miatt került kórházba. De míg korábban az orvosok meg tudták menteni, ezúttal már nem sikerült.
Az eredeti cikk IDE kattintva olvasható.
Borsonline