2024. 06. 20. Csütörtök Rafael napja
Jelenleg a TV-ben:

Televíziós vásárlási műsorablak

Következik:

Ahogy éltem, úgy fogok meghalni 10:55

Kék hírek

Nyitott konyhaablakokon ment be lopni - videóval

Lopás bűntette miatt a Komáromi Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be azzal a férfival szemben, aki nyitott konyhaablakokon a szúnyoghálót eltávolítva lopott több épületből.

  • Nyitott konyhaablakokon ment be lopni - videóval

A vádirat szerint két férfi 2021. január 25. napján, hajnalban azért indult el Komárom belvárosába, hogy italt vegyenek. Egy hotel ablakai alatt sétáltak, amikor az egyik férfi látta, hogy az ablak nyitva van, ezért elhatározta, hogy azon bemegy. A barátja ettől sikertelenül próbálta eltántorítani. A férfi a szúnyoghálót letépte, a bukóra nyitott ablakot benyomta, majd a konyhába bemászott. Az elkövető a hotel folyosóján, a lépcsőházban, a recepciós irodában, a közösségi térben lévő szekrényekben kutatott értékek után, majd a nála lévő hátizsákba tett digitális ajtólakatot, mágneses belépőkártyát, laptop töltőt, USB kábelt, mobiltelefont, SIM kártyát és laptopot. Az elkövető magához vett 1 darab olajfestményről, latex technológiával készült lenyomatot.

Az elkövető két sértettnek 74.890, illetve 180.990 forint kárt okozott, amely lefoglalással megtérült.

A férfi 2020. októberében a kora hajnali órákban szintén egy komáromi házba jutott be ugyancsak a magasföldszinti nyitott konyhaablakon keresztül úgy, hogy a szúnyoghálót felvágta. Innen a sértett üvegedényben gyűjtött, legfeljebb 50.000 forint értékű aprópénzét vitte el.

Az ügyészség a vádiratban arra tett indítványt, hogy a Komáromi Járásbíróság az elkövetővel szemben tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztést szabjon ki, a próbaidőre rendelje el a pártfogó felügyeletét, valamint 50.000 forint vagyonelkobzással sújtsa.

HírTV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Vádat emeltek egy volt nyomozó ellen fegyveres bankrablás miatt

Vádat emeltek egy volt nyomozó ellen fegyveres bankrablás miatt

A Kaposvári Regionális Nyomozó Ügyészség részben fegyveresen, jelentős értékre elkövetett rablás, hivatali visszaélés és személyi szabadság megsértésének bűntettével vádol egy egykori nyomozót, aki három bankot rabolt ki - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség kedden az MTI-vel.
Elfogtak egy Németországban körözött férfit Siklóson

Elfogtak egy Németországban körözött férfit Siklóson

Elfogtak egy 39 éves férfit Siklóson, akit Németországban köröztek emberrablás és túszejtés, fegyveres rablás, valamint más súlyos bűncselekmények miatt - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda hétfőn a police.hu oldalon.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!