Megerősítette a rendőrség, hogy mindkét gyermeket azonosították, akiknek a maradványait az új-zélandi rendőrség találta meg egy ausztrál család bőröndjeiben – közölte a CNN.
Bár kiderült, az is, hogy két 5-10 év körüli koreai gyermekről van szó, a családjuk azt kérte, ne hozzák nyilvánosságra nevüket.
A bőröndöket egy aucklandi család vásárolta egy garázsvásáron, amikor pedig hazaértek, megdöbbenve tapasztalták, hogy emberi maradványokat rejtettek a csomagok.
A rendőrség ezután gyilkosság miatt kezdett nyomozni. Kiderült, hogy két kisgyermek maradványairól van szó, és hogy azok már néhány éve a bőröndökben lehettek. A nyomozók úgy vélik, hogy a gyerekek már három-négy éve halottak voltak, a haláluk oka azonban mindeddig nem tisztázódott.
A gyerekek feltételezett anyja egy koreai születésű, de új-zélandi állampolgárságú nő, aki 2018-ban érkezett Dél-Koreába, és nincs nyoma annak, hogy azóta elhagyta volna az országot.
A rendőrség ismét megerősítette: a bőröndöket megvásárló családnak nincs köze a gyerekek halálához.