Szombaton fogadott ügyvédet a 31 éves asszony, hogy közölje vele: végzett gyermekeivel. A hatóságok a nő lakásában, az anya ágyába fektetve találtak rá a kicsikre, akik ekkor már két hete lehettek halottak. A beszámolók szerint úgy néztek ki, mintha csak aludnának, testük azonban már elkezdett bomlani a gyilkosság óta eltelt időnek köszönhetően.
A brazíliai Guarapuava településén élő 31 éves Eliara Paz Nardes a hétvégén jelentette, hogy megölte a kilencéves Alice Nardes de Oliveirát és a hároméves Joaquim Nardes Jardinst. Arról beszélt: sem anyagilag, sem lelkileg nem bírta tovább a két külön apától származó gyerekek nevelését, ezért úgy döntött, öngyilkos lesz. Rájött azonban, hogy ekkor a gyermekei egyedül maradnának, így először őket ölte meg. Noha azt állította, a gyilkosságok után azonnal feladta magát, a hatóságok hamar kiderítették, hogy mi sem állhatna távolabb az igazságtól.
Két hétig élt a holttestekkel
Nardes augusztus 13-án fojtotta meg a fiát egy párnával, majd négy nappal később a lányát egy sállal. A gyerekeket a saját ágyába fektette, majd letakarta őket egy pléddel, többek közt azért, hogy a terjedő szagokat visszafogja. Azt nem tudni, hogy eredeti tervét miért nem hajtotta végre, miszerint magával is végez, mindenesetre két hétig élt a testekkel egy fedél alatt, mielőtt felfedte volna gyilkos titkát az ügyvédnek – aki természetesen azonnal értesítette a rendőrséget.
Eliara Paz Nardesnek számos vádpont – gyilkosság, a holttestek elrejtése, nyomozás akadályozása – miatt kell majd bíróság elé állnia, minden bizonnyal hosszú-hosszú évekre börtönbe kerül, miután elítélik.