2024. 06. 20. Csütörtök Rafael napja
Jelenleg a TV-ben:

Láncreakció

Következik:

Vezércikk 14:05

Kék hírek

Lezárt ügy: horgászbotokat lopott

A berettyóújfalui rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

  • Lezárt ügy: horgászbotokat lopott

Egy berettyóújfalui férfi tett bejelentést a rendőrségre 2022. február 6-án arról, hogy házának melléképületébe betörtek, és onnan horgászbotokat loptak el. Az egyenruhások a jelzést követően azonnal a helyszínre mentek, adatot gyűjtöttek, tanúkat hallgattak meg, amely eredményeként rövid időn belül azonosították a feltételezett elkövetőt. A helyi lakost másnap elfogták, majd előállították a rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták. Beismerő vallomást tett.

Mint kiderült, a férfi a lopott zsákmány egy részét eladta, a többi botot pedig az otthonában rejtette el. Az eljárás során a több mint 100 ezer forint összértékű pecabotok visszakerültek eredeti tulajdonosához. 

A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és a keletkezett iratokat megküldte az illetékes ügyészségnek.

Police.hu

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Vádat emeltek egy volt nyomozó ellen fegyveres bankrablás miatt

Vádat emeltek egy volt nyomozó ellen fegyveres bankrablás miatt

A Kaposvári Regionális Nyomozó Ügyészség részben fegyveresen, jelentős értékre elkövetett rablás, hivatali visszaélés és személyi szabadság megsértésének bűntettével vádol egy egykori nyomozót, aki három bankot rabolt ki - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség kedden az MTI-vel.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!