2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Vezércikk 21:00

Kék hírek

Ide költözött a börtönből szabadul Fekete Dávid

Kényelmesebb körülmények között várja az ítéletet Fekete Dávid, akit keddtől házi őrizetbe helyeztek.

  • Ide költözött a börtönből szabadul Fekete Dávid

Próbáltak ugyan fű alatt érkezni Győrbe, a Mosoni-Duna partján álló új építésű házhoz a Fekete Dávidot szállító rendőrök, de még sem sikerült észrevétlenül becsempészniük a 320 milliós csalással és sikkasztással vádolt egykori énekest édesanyja lakásába. Dávid az ítélethirdetésig ott él majd, ami meglehetősen nagy változás a szűkös és komor cellához képest, ahol az utóbbi 14 hónapban raboskodott. Ugyanakkor ez sem lesz számára felhőtlen üdülés, hiszen nyomkövetőt kapott, ami azonnal jelez a rendőrségen, ha a viselője 10 méternél távolabb kerül a lakástól.

 

Megoldódik a láthatás

Az persze nagy öröm az egykori megasztáros számára, hogy két és fél éves ikerfiai mostantól meglátogathatják őt, ha akarják, hiszen a váláskor a láthatásról döntött a bíróság. Most egyébként úgy tűnik, hogy Ádin és Máté nem fogadták kitörő örömmel édesapjukat, ami nem csoda, mert gyakorlatilag úgy tekintenek rá, mint egy idegenre, hiszen az utóbbi 14 hónapban mindössze egyetlen alkalommal „beszéltek” vele videóhívásban. Fekete Dávid édesanyjának egyik szomszédja szemtanúja volt a szerdai találkozásnak, hiszen a picik éppen a nagymamánál voltak, amikor az énekessel befutott a rendőrautó.

Regina rohant a kicsikért...

„Éppen a ház előtt sétáltam, amikor fékezett mellettem egy rendőrautó, kiszálltak a rendőrök és bekísérték Dávidot a házba. Azonnal rájöttem, hogy itt fog élni az anyukájánál, amin nincs mit csodálkozni, hiszen nyilván földönfutó lett az ügye miatt” – kezdte a Borsnak egy szomszéd, aki pár perccel később Reginát, az énekes volt feleségét és fiainak anyját látta megérkezni.

„Alig telt el pár perc, már érkezett is sietve egy fiatalember kíséretében az asszonyka, akin látszott, hogy nagyon feldúlt. Gondolom ő éppen úgy nem örült annak, hogy a srác kiszabadult, ahogyan én sem annak, hogy a lépcsőházunkba lakik majd és emiatt ki-be járnak majd nálunk a rendőrök, meg talán azok is, akiket megkárosított” – folytatta a szemtanú, aki ezután távozni is látta Reginát. A volt feleség – a gyermekei kezét fogva – sietve hagyta el a házat.

Feldúlta őket a találkozás

„Ez a szegény asszonyka loholva érkezett és még gyorsabban távozott. Rá volt írva az arcára, hogy találkozott Dáviddal, hiszen feldúlt volt, akárcsak a két kisfiú. Szegények, ahogy olvastam, azt sem tudják, ki az a pasas, aki most betoppant a mamához. Mindenesetre azért remélem, hogy jönnek még, hiszen akármit is csinált az a fiú, csak az apjuk és…” – mondta elharapva a mondat végét a szomszéd.

 

Ripost

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült + videó

Halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült + videó

Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre vezető szakaszán, a Billentyű utcánál, a vétkes sofőr elmenekült, ezért hajtóvadászatot indítottak utána – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
Csaknem megölte csecsemőjét egy nő Vasban

Csaknem megölte csecsemőjét egy nő Vasban

Életveszélyt okozó, gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétsége miatt folytat eljárást a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság egy nő ellen, aki a gyanú szerint bántalmazta csecsemőjét - közölte az MTI-vel kedden a főkapitányság sajtóreferense.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!