Örömteli apa-fia kaland fordult horrorisztikus tragédiába Mexikóban. A 44 éves kanadai John Poulson és 5 éves kisfia ugyanis kettesben indultak el az idilli üdülővárosba, Puerto Vallartába, ahol kezdetben minden tökéletesen ment: John mindig bejelentkezett Kanadában élő volt feleségénél, beszámolt szórakozásukról. Azonban egy idő után elmaradtak a hívások és üzenetek, és mikor már egy hete nem hallott hírt volt férjéről és fiáról, az asszony aggódni kezdett – írta meg az Independent.
Az édesanya hiába próbálta elérni őket, nem sikerült, így a férfi szállodaszomszédját, egy szintén kanadai férfit kért meg, hogy nézzen utána a családnak, azonban ő sem találta őket, így szólt a zsaruknak.
A rendőrök ezután bementek a szobába, ahol borzalmas látvány fogadta őket: az öt éves kisfiú ugyanis teli torokból, sokkos állapotban zokogott édesapja már bomló holtteste mellett.
A rendőrök a Tribuna de la Bahia című lapnak azt mondták, hogy a holttest a szoba közepén feküdt, a kisfiú pedig mellette kuporgott, mikor berontottak. A szobában az összes lámpa égett és a légkondicionáló is folyamatosan ment.
A kisfiút a helyi hatóságok azonnal átadták a gyermekvédelmiseknek, addig náluk is marad, míg anyukája oda nem ér érte Kanadából. Egyelőre nem tudni pontosan, hogy a férfivel mi történt, és bár a rendőrök az első szemlék után nem gyanakszanak idegenkezűségre, sokan aggódnak a helyi szerevezett bűnözés szerepe miatt az ügyben, ugyanis az utóbbi időben igencsak megszaporodtak a halálesetek az ország bizonyos részein. Olyannyira, hogy az eset után az Egyesült Államok külügyminisztériuma például az ország 31 állama közül hatra az utazás szempontból rizikós figyelmeztetést adott ki, és felszólította az odautazókat, hogy még az előre foglalt jegyek esetében is jól gondolják meg a kiruccanást, ha ezekre a helyekre tervezték a nyaralásukat.