2024. 06. 18. Kedd Arnold, Levente napja
Jelenleg a TV-ben:

Tiltott absztraktok

Következik:

Híradó 12:05

Kék hírek

A pilisi erdőben találták meg az eltűnt budapesti férfi holttestét

Jogerősen 15 év fegyházbüntetéssel sújtotta a Fővárosi Ítélőtábla azt a két vádlottat, aki még 2010-ben megölte társát a Szódás-barlangnál - tájékoztatta a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség pénteken az MTI-t.

  • A pilisi erdőben találták meg az eltűnt budapesti férfi holttestét

Csiha Gábor sajtószóvivő közleményében azt írta: a Pest Megyei Főügyészség 2014-ben emelt vádat a bűnügyben, a Budapest Környéki Törvényszék 2021. június 15-én hirdetett elsőfokú ítéletet. A két vádlottat bűnösnek mondta ki előre kitervelten elkövetett emberölésben, és mindkettőjüket 15 év fegyházbüntetésre ítélte.

Az ítélet szerint a szabadidejében rendszeresen szerepjátékot játszó két vádlottnak a sértett kölcsönt folyósított, amelyet ugyan törlesztettek, de társuk további követelésekkel állt elő.

A két férfi 2010-ben elhatározta, hogy mivel a sértett elárulta barátságukat, megölik.

Először - sikertelenül - mérgezéssel próbálkoztak. A sértettet 2010. április 17-én elhívták egy pilisi túrára. A Szódás-barlang közelében megtámadták, késsel többször megszúrták. A bántalmazott férfi a helyszínen meghalt. A vádlottak a sértett holttestét az erdős területen elrejtették, mobiltelefonjáról pedig hamis hívásokat kezdeményeztek, majd autójával visszautaztak Budapestre, ahol a járművet a III. kerületben hátrahagyták.

A gépkocsit 2010 októberében találták meg a rendőrök, a sértett földi maradványai pedig 2011 februárjában kerültek elő.

Az ítélet ellen a két vádlott és védőjük - az ítélet megalapozatlanságára hivatkozva - felmentésért fellebbezett. A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a határozat helybenhagyását kérte, a táblabíróság pedig csütörtökön kihirdetett másodfokú ítéletével az ügyészi indítványnak helyt adott, a két vádlottat 15 év fegyházbüntetéssel sújtotta.

 

Borsonline

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Sertéstrágyát öntenek a határra a lengyel gazdák

Sertéstrágyát öntenek a határra a lengyel gazdák

A Tömeges Összlengyel Gazdatüntetés nevű szervezet tagjai több tonna sertéstrágyát fognak kiönteni a keleti határ legveszélyesebb szakaszain, hogy megállítsák az illegális migránsokat – jelentette be az akció egyik szervezője a Wirtualna Polska lengyel internetes portálnak nyilatkozva.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Vádat emeltek egy volt nyomozó ellen fegyveres bankrablás miatt

Vádat emeltek egy volt nyomozó ellen fegyveres bankrablás miatt

A Kaposvári Regionális Nyomozó Ügyészség részben fegyveresen, jelentős értékre elkövetett rablás, hivatali visszaélés és személyi szabadság megsértésének bűntettével vádol egy egykori nyomozót, aki három bankot rabolt ki - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség kedden az MTI-vel.
Elfogtak egy Németországban körözött férfit Siklóson

Elfogtak egy Németországban körözött férfit Siklóson

Elfogtak egy 39 éves férfit Siklóson, akit Németországban köröztek emberrablás és túszejtés, fegyveres rablás, valamint más súlyos bűncselekmények miatt - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda hétfőn a police.hu oldalon.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!