2021. július 27.,
kedd, Olga, Liliána napja

Tele a hócipő

Magyar Nemzet

2021. március 2., kedd 08:51

Gajdics Ottó, Magyar Nemzetben megjelent vezércikke.

Kezd elegünk lenni. Lazul a fegyelem. Ezért tudta berobbantani a járvány harmadik hullámát a mutáns vírus, amely sokkal fertőzőképesebb az eredetileg megismert változatnál. Pedig nem kellene már sokáig szenvednünk a kijárási korlátozástól, a szeretteinkkel való találkozás, az ölelés hiányától, a sokakat vonzó események elmaradásától. A kormány módosított oltási terve alapján húsvétra minden regisztrált magyar ember megkapja legalább az első védőoltását. Vagyis elindulhat az ország a fokozatos nyitás útján. Ha nem rontjuk el. Ha sokan regisztrálnak. Ha a többség nem dől be az oltásellenes ellenzék ostoba propagandájának.

 

Miközben joggal szaladt tele a hócipőnk a járvány mindenkit sújtó következményeitől, nem árt elgondolkodni néhány alapvető tényen. Az egyetlen hatékony eszköz a vírus megfékezésére a vakcina. Mindegy, hol készült, mindegy, hogy a tudomány által elfogadott technológiák közül melyik alapján gyártották és mindegy, mit mond róla Gyurcsány és bandája. Több tíz millió ember példája mutatja, hogy aki megkapta legalább az első adagot, nehezebben betegszik meg, ha mégis, akkor sokkal enyhébb a fertőzés lefolyása, nem kerül kórházba a beoltott ember és nem hal meg a súlyos szövődmények következtében. Igaz ez a nyugati és a keleti vakcinákra egyaránt. Aki tehát bármelyik ellen sanda politikai hátsó szándékból bizalmatlanságot kelt, uszít és hülyeségeket beszél, emberek életével játszik. Aki a Krekó-féle stratégiát követi, és azzal próbálja gyengíteni a kormányt, hogy lebeszéli az embereket bizonyos vakcinák használatáról, az a vírussal van.

Minden uniós országban látják már, hogy a bizottság elrontotta a vakcinák rendelését. Leghangosabban a német sajtó rótta fel Brüsszelnek, hogy miért csak novemberben szerződött le a gyártókkal, amikor Iz­rael és Anglia már tavaly nyáron lekötötte a szükséges mennyiséget. Ezért van az, hogy az EU tagországai csak akadozva, lassan és nem a szükséges mennyiségben jutnak hozzá az oltóanyaghoz. Ebben a helyzetben az egyetlen felelős döntés az volt, hogy a kormány szerződést kötött az orosz és a kínai gyártókkal. Aki ezt vitatja, az rosszat akar a kormánynak. Ezzel viszont akarva-akaratlanul rosszat tesz a hazájának, a magyar népnek is.

Induljunk ki megint csak a tényekből. Az orosz és a kínai vakcinák megérkezésének köszönhetően az elmúlt héten Magyarországon oltották be a legtöbb embert az európai országok közül. Ezzel a huszonhét tagország közül a harmadik helyen állunk átoltottságban. Vagyis lakosságarányosan csak Máltán és Dániában van több védett ember. Ezekben az országokban viszont nem tartalékoltak a második oltásra, minden jelentkezőnek beadták az elsőt. Úgy, mint ahogy ezt a magyar oltási terv is elrendelte a módosítás során. Szerencsére a járványügyi szakemberek azt tapasztalták, talán jobb is, ha egyik-másik vakcinából később adják a második adagot, mint azt eddig gondolták. Ezzel időt lehet nyerni, és most szó szerint életet. A hazánkban használt hatféle vakcina a biztosíték arra, hogy mindenki időben megkaphatja majd az emlékeztető adagot is.

Eközben az oltásellenes ellenzék azon rugózik, hogy a kormány ­miért nem hívta le az egyik oltóanyagból a felajánlott mennyiséget. Csak azt felejtik el hozzátenni, hogy a gyártó az év végére vállalta volna a szállítást. Amikor már semmi szükség nem lesz rá. Eddig sem az volt a baj, hogy nincs lekötve elegendő mennyiség. Az a baj, hogy nem érkezik soha annyi, amennyire szükség lenne.

De az oltásellenes ellenzék szerint ez jól van így. Mert akkor még inkább elege lesz mindenkinek. Csak azt nem értik, hogy több millióan vagyunk, akiknek belőlük…

 

Magyar Nemzet