2021. 10. 24. Vasárnap Salamon napja
Jelenleg a TV-ben:

Svenk

Következik:

Hírek 16:00

Belföld

Politikusok meggyilkolására szólított fel egy radikális csoport

Politikusokat, állami vezetőket és bírókat likvidálni készülő radikális csoportra csaptak le a rendőrök. Posta Imre, a Köztársasági Őrezred radikális, szélsőjobboldali korábbi pszichológusa volt az egyik felbujtó - írja a Pestisrácok. A Magyarok Felelős Nemzeti Kormánya elnevezésű csoport tagjai egy Fejér megyei községben találkoztak még szeptember 11-én. Az erről készült felvétel felkerült egy videómegosztó csatornára is. A radikális csoport vezetője halálos ítéletet mondott az igazságszolgáltatás tagjaira, kiváltképp a devizahiteles perekben eljáró bírákra és azok családjára. Egy másik vezető pedig kormánypárti és ellenzéki politikusok, valamint közéleti szereplők meggyilkolására szólított fel. Az ügyészség elrendelte a két elkövető őrizetbe vételét. A főügyész közleménye szerint az emberölések végrehajtására többen is jelentkeztek. A Központi Nyomozó Főügyészség elől Kisléghi-Nagy Rudolf tudósított.

Hír TV/Pestisrácok

Ezek is érdekelhetik

Kapcsolódó tartalmak

Gulyás Gergely: Márki-Zay Péter már hosszú ideje Gyurcsány Ferenc támogatója

A miniszter szerint Márki-Zay Péter előválasztáson aratott győzelmét Gyurcsány Ferencnek köszönheti. 2021. október 24.

Rusvai Miklós: Egyre csökken a betegek és az elhunytak átlag életkora

Idővel csökken a vakcina hatékonysága, azonban a harmadik oltás ezt megakadályozhatja. 2021. október 24.

Több százezren vettek részt az idei Békemeneten

A több százezer ember nem fért el a Műegyetem előtti területen. 2021. október 24.

Legfrisebb híreink

Szemét gyulladt ki a lakásban, menekültek a lakók

Felhalmozott hulladék égett tegnap Budapesten a VIII. kerületben, egy Bezerédi utcai lakásban. A tűz miatt harmincöt ember volt kénytelen egy időre elhagyni otthonát. A fővárosi hivatásos tűzoltók oltották el a lángokat.

Műsorok

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét. Ez mostantól nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma lesz. Keddtől péntekig 21 órától gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.

Paláver - ajánló

A Karc FM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!