2018. december 16.,
vasárnap, Etelka, Aletta napja

Nekimentek a rendőrsorfalnak a tüntetők a Kossuth téren

Hír TV

2018. december 8., szombat 14:08, frissítve: szombat 17:32

Útlezárásokkal folytatják a szakszervezetek a tiltakozásokat hétfőtől a Munka törvénykönyvének módosítása ellen. Ezt az érdekvédők mai tüntetésén jelentették be. A demonstráció után kisebb dulakodások voltak a Kossuth téren, miután a tüntetők egy része nekiment a lezárt teret védő rendőrsorfalnak. A kormány szerint alaptalanok a tüntetők aggodalmai.

A tüntetők a Jászai Mari téren gyülekeztek, onnan vonultak át az Alkotmány utca Kossuth tér felé eső részére. A Munka törvénykönyvének tervezett módosítása ellen tiltakoztak, mert elfogadhatatlannak tartják az évi 400 órányi túlóráról, illetve a 3 éves munkaidőkeret bevezetéséről szóló elképzelést.

„A kormány egész egyszerűen kiárusította a magyar munkást a tőkének, arról van szó, hogy a kormány a magyarok helyett az ordaslelkű profitvadászok oldalára állt, pedig mi nem ezt érdemeltük. Tisztességes béreket és tisztességes munkakörülményeket követelünk: megtették ezt velünk, mert megtehették, de ennek a mai nappal vége” – mondta Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke.

A Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének elnöke azt mondta: ha a törvény életbe is lép, nem fogják hagyni, hogy a munkáltatók azt alkalmazzák.

„Ebből a papírból ugyanis rabszolgatörvény csak akkor lesz, ha a munkáltató úgy dönt. De mi akkor rúgjuk rá az ajtót, akkor állítjuk meg a munkát, akkor zárjuk be körbe az üzemet a dolgozókkal. Mert a szakszervezet dolga, a mi dolgunk és így teszünk” – mondta Székely Tamás.

A tüntetés véget ért, amikor felrohant a színpadra Komjáthi Imre, a Közmunkás Szakszervezet társelnöke és arra szólította fel a tömeget, hogy menjenek a lezárt Kossuth térre. A tüntetők meg is indultak, a rendőrsorfal állította meg őket. Ott kisebb dulakodás is kialakult a tömeg nyomására. Komjáthi Imre később a Hír TV-nek azt mondta: elkeseredettségében hívta az embereket a lezárt térre.

„Hangot adtam a jogos dühömnek, elkeseredettségemnek, gyűlöletemnek. Egyszerűen ez, amit művelnek... hatgyerekes családapa vagyok, 33 évig vegyiparban dolgoztam, tudom, hogy mit jelent túlórázni. Olyan emberek döntenek rólunk, akik bent alszanak a Parlamentben, akik sz*rrá keresik magukat? 400 óra túlóra? Egyszerűen azt éreztem, hogy nem lehet úgy hazamenni innen, hogy ne történjen valami” – fejtette ki.

A fővárosi tiltakozáshoz vidékről is csatlakoztak, sok esetben szervezetten, buszokkal érkeztek a tüntetők. A győri Audi szakszervezete több buszt is indított a tüntetésre.

A demonstráción több ellenzéki párt, az MSZP, a DK és az LMP politikusai is részt vettek.

A Fidesz országgyűlési képviselője alaptalannak tartja a munkavállalók kiszolgáltatottságára vonatkozó aggodalmakat. Kósa Lajos – mint az egyik indítványozó – azt mondja: a változások kizárólag a munkaidőkeretben foglalkoztatottakra lesznek érvényesek, ami a munkaerőpiac alig 15 százaléka. És őket is csak akkor túlóráztathatja a munkáltatójuk 400 órát évente, ha személyesen hozzájárulnak, a 36 hónapos munkaidőkerethez pedig üzemi tanácsi hozzájárulás, vagy a kollektív szerződés módosítása szükséges.

„Egy kettős védelmet léptettünk be a törvénybe, ennél nagyobb erőt, felhatalmazást a dolgozók számára nem lehet biztosítani. Ezért az az aggodalom, hogy bárki kiszolgáltatja a dolgozókat, nem igaz, ugyanakkor tényleg szeretnénk lehetővé tenni, hogy aki többletmunkával több pénzt akar keresni, és vannak ilyennek, betartva az értelmes foglalkoztatás korlátait, ezt megtehessék” – mondta Kósa Lajos.

A szakszervezetek hétfőtől útlezárásokkal tiltakoznak a törvénymódosítás ellen. A jogszabályról a parlament szerdán szavaz.