2019. február 17.,
vasárnap, Donát napja

Monoron épül az állatgyógyszergyár

Hír TV

2019. január 15., kedd 15:02

Új állatvakcina gyártó üzemet épít a francia gyógyszergyár, a CEVA-Phylaxia a Pest megyei Monoron - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó Péter azt mondta: a beruházás 8,1 milliárd forintba kerül, amelyből 1,6 milliárd forintot a magyar kormány ad vissza nem térítendő támogatásként. A cég a világ hatodik legnagyobb állatvakcina gyártója és a harmadik a baromfi oltóanyag előállításban. A Magyarországon előállított termékeik 95 százalékát exportálják többek között Afrikába, Kínába, Brazíliába. Az itthoni gyártóbázisukon 130 ember dolgozik.

Az állategészségügynek önmagán túlmutató jelentősége van, hiszen az emberi egészségre ártalmas fertőző betegségek 75 százaléka az állatoktól indul, egyrészt. Másrészt pedig a magyar élelmiszeripari export esetében mindig meghatározó jelentősége van a magyarországi állatállomány egészségének. Emlékezzünk akár a sertéspestis, vagy akár a madárinfluenza jelentette export-piac vesztésekre. Ma már ebben az ágazatban is a megelőzésnek sokkal fontosabb szerepe van, mint volt korábban és ennek nemzetgazdasági hatása is van– mondta el Szijjártó Péter.