Migránsok tucatjai a magyar határhoz közel Szerbiában. Két hete forgatott ott az Informátor. A helyiek most is arra panaszkodtak, hogy sokszor találkoznak illegális bevándorlókkal.
A horgosiak sokszor félnek a migránsoktól és hiányolják az erősebb rendőri jelenlétet.
Én szerintem nagyon is sokan jönnek olyan helyről, ahol nincs is háború. Minden papír nélkül úgy mennek-kelnek, senki nem igazolja őket, azt csinálnak, amit akarnak, és ez így nincs rendjén
- mondta egy nő.
Napokon belül több százezer illegális migráns érkezhet a magyar határra - közölte a külgazdasági és külügyminiszter azután, hogy a török elnök megnyitotta a határt a bevándorlók előtt. Szijjártó Péter hangsúlyozta: a magyar érdek az, hogy a migránsok ne Európa felé vegyék az irányt.
Törökország előtt most két lehetőség van vagy megteremtik a lehetőségét annak, hogy a migránsok visszamennek Szíriába vagy megnyitják Európa irányába a kapukat. Ez utóbbi forgatókönyv azt jelentené, hogy napokon belül több százezer illegális bevándorló lepheti el a Nyugat-Balkánt, akik, ha Európa irányába mennek, akkor első fizikai akadályként a magyar határkerítéssel szembesülnének. Magyarul, ha a törökök megnyitják a kapukat Európa irányába, akkor napokon belül több százezer illegális bevándorló érkezhet meg Magyarország déli határához
- fogalmazott Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter.
Tovább erősíti a déli határ védelmét a kormány. Erről már a nemzetközi kapcsolatokért felelős államtitkár beszélt. Kovács Zoltán elmondta: Orbán Viktor telefonon egyeztetett a török államfővel, ezután döntött az őrizet szigorítása mellett.
Határoztak arról, hogy megerősítik, tovább erősítik Magyarország határainak védelmét, és további fokozott figyelmet szentelnek a balkáni útvonalon zajló folyamatoknak. Minden ilyen intézkedés mögött a magyar emberek biztonsága, a magyar határ védelme, illetve az európai határ védelme áll. Magyarország kormánya úgy, ahogy eddig a továbbiakban is minden olyan intézkedést meg fog hozni, ami határvédelem, a határ védelme és a magyar emberek érdekében szükséges
- mondta Kovács Zoltán, a nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár.
A legfrissebb adatok szerint már most is érzékelhető a növekvő migrációs nyomás a határkerítés mentén: a rendőrség szerint az elmúlt egy napban 72-en próbáltak meg illegálisan Magyarország területére jutni.
Kovács: Erősíteni kell a határok védelmét
HírTV