Aggasztó és félelmetes, ami történt - ezt írta közösségi oldalán Balogh Renáta, Siófok fideszes képviselőjelöltje. Ismeretlenek ugyanis egy fémlapra erősített szöget helyeztek az autójának gumija alá a képviselőjelölt szerint nyilvánvalóan azért, hogy a kerék az indulás után kidurranjon. A többgyermekes anyuka ijesztőnek tartja a történteket és bele sem akar gondolni, hogy mi történhetett volna, ha nagyobb sebességgel indul el és lányai is az autóban ülnek. Megjegyzi, hogy egyre durvább a kampány Siófokon.
Hiába kérdeztük az MSZP frakcióvezető-helyettesét, hogy elfogadhatónak tartja e, hogy ellenzéki aktivisták meg akarták félemlíteni a siófoki fideszes jelöltet, Harangozó Tamás hárította a kérdést.
Azért furcsa dolgokról már csak nem fogunk országos sajtótájékoztatón beszélgetni
– közölte.
Két héttel ezelőtt indult az ellenzéki pártok kampánya, de nem a siófoki az egyetlen agresszív eset.
Várnagy Emese, a Momentum székesfehérvári jelöltje közösségi oldalán azt írta
„A magyar népnél birkább nép nincs a Földön!”
Legutóbb pedig Balla István, az ellenzéki pártok által támogatott, komáromi képviselőjelölt közösségi oldalán nevezte birkának a Fidesz-szavazókat a 9000 forintos rezsiutalvány miatt.
Dobrev Klára múlt héten még azzal hárította kérdésünket, hogy nem hallotta politikustársa birkázós megjegyzését. ezért szerettük volna megkérdezni, hogy mostanra utánanézett e az említett bejegyzésnek. Most azonban kijelentette: nem válaszol az önkormányzati választásokkal kapcsolatos kérdésekre.
Helyette Gréczy Zsolt azt mondta: szerinte az, hogy Balla István letörölte birkázós bejegyzését, betudható egy bocsánatkérésnek.
Balla Istvánt az MSZP, a Jobbik és a Momentum mellett a DK is támogatja.
Hír TV