2019. április 25.,
csütörtök, Márk napja

Bakondi György: A brüsszeli tervek veszélyt jelentenek az európai keresztény kultúrára

Hír TV

2019. március 22., péntek 20:48, frissítve: péntek 20:51

Az Iszlám Állam egyik terroristáját fogták el Budapesten. A 27 éves férfit gyanúsítottként hallgatta ki a Fővárosi Nyomozó Ügyészség. Az eddigi adatok szerint a férfi részt vett azokban a gyilkosságokban, amelyekben egy család 20 tagját fejezték le az Iszlám Állam harcosai a szíriai Homs városában. Az ECHO TV Napi aktuális című műsorában Bakondi György elmondta: a tömeges ellenőrizetlen illegális migrációnak nagyon súlyos veszélyei vannak. A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója kiemelte: idén mintegy kétezren kíséreltek meg átjutni a magyar-szerb határon.

Bakondi György kiemelte: az elfogott terroristát a magyar bíróság korábban elítélte, és kiutasítási őrizetbe vették. Eközben a TEK folyamatos adatgyűjtéssel sikeresen beazonosította, az ő feljelentésük alapján került sor az őrizetbevételére és büntetőeljárás alá vonására. Kiemelte: az Iszlám Állam hadereje katonai vereséget szenvedett Szíriában, ezért azok az európai állampolgárok, akik korábban ezer számra mentek ki az Iszlám Állam kötelékébe harcolni, szeretnének visszatérni Európába, ők potenciális veszélyt jelentenek. Emellett a terrorszervezet azon tagjai is megkísérlik az Európába szökést, akik nem európai állampolgárok, ők a felelősségre vonás elől menekülnek.

Hozzátette: korábban a párizsi terrortámadás elkövetői a zöld határon keresztül érkeztek, a migránstömegben elvegyülve. Bakondi György beszélt Brüsszel migrációval kapcsolatos terveiről is. Szerinte az Európai Unió jövőjét, az állampolgári összetételt, a keresztény kultúrát és a belső biztonságot alapjaiban érintő, kockázatot jelentő elképzelések fogalmazódnak meg. Ezek az elképzelések minden eddiginél nagyobb veszélyt jelentenek azokra az értékekre, amelyeket a magyar emberek magukénak vallanak - mondta ezzel kapcsolatban.

Teljes beszélgetés: